– A török helyhatósági választások után több elemző úgy látja, hogy Recep Tayyip Erdoğan huszonkét éve tartó választási győzelmi sorozatának megszakadása előre vetíti a köztársasági elnök hatalmának leáldozását is. Valóban ilyen következményei lehetnek Erdoğan pártja, az AKP rossz szereplésének?
– A választási szerepléssel Erdoğan pártja a második helyre csúszott vissza, s a korábbi helyhatósági választáshoz képest kapott szavazatainak aránya körülbelül az ötödével csökkent. A jelenlegi alkotmány szerint pedig Erdoğan újra nem is indulhatna, s noha parlamenti és elnöki hatalmát nem érintik az eredmények, komoly jelzés az AKP felé, hogy amennyiben nem változtatnak, akkor a választási vereség sem zárható ki 2028-ban.
– Általában a rossz gazdasági helyzettel magyarázzák a kormánypárt és személy szerint az elnök vereségét. A tavalyi elnökválasztás idején is gyengélkedett a török gazdaság. Sőt akkor még ott voltak a borzalmas földrengés súlyos következményei is. Erdoğan mégis győzött. Egy év alatt ilyen gyorsan változott a közhangulat?
– A helyi politika más, mint az országos. Tavaly jelentős pénzosztásba kezdett a kormányzat (ez idén elmaradt), miközben az ellenzéki csúcsjelölt messze nem volt annyira karizmatikus vagy népszerű, hogy igazán erős kihívó lehessen. Ennek ellenére nem szerepeltek rosszul az ellenzéki pártok, s már akkor is látszott, hogy a parlamenti választáson az AKP népszerűsége csökken – ha nem is az államfőn, de a pártján megtorolták az emberek a helyzetet. Ez a folyamat folytatódott. Az infláció pedig magas maradt, jelenleg már a kamatok is magasak, így az átlagszavazó azt látta, hogy nincs érdemi javulás, miközben a kormánypárt új vízióval nem tudott előrukkolni, csak gyengébb jelöltekkel, főleg Isztambulban, ahol egy karizmatikus politikus, Ekrem İmamoğlu építi hatalmát. Ő, az előzetes várakozásokkal szemben, az ellenzéki összefogás megszűnése után is könnyedén győzött.
– Sok éven át nem a gazdaság határozta meg a szavazási magatartást Törökországban. A választók preferenciáit sokkal inkább a regionális identitás, a vallási hovatartozás és a politikai lojalitás alakította.Háttérbe szorultak ezek a szempontok?
– Ezek még mindig jelen vannak, soha sem tűntek el. Mondhatni, az AKP fáradt el, nagyon sok szavazójuk maradt otthon, miközben sok ellenzéki elment. A kurd párt jól szerepelt a keleti, kurdok lakta tartományokban, miközben a szekuláris erők elhozták a tengerparti nagyvárosokat az Erdoğannal elégedetlen nacionalista szavazók támogatásával. Persze azt se felejtsük el, hogy a helyi jelölt személye is fontos tényező volt, hagyományosan baloldali tartományban, Hatay-ban is tudott győzni kormánypárti képviselő, mivel a helyiek nem voltak megelégedve a korábbi ellenzéki polgármesterrel.
– A változás akkor a legszembetűnőbb, ha összehasonlítjuk a mostani eredményt a 2018-as elnökválasztás kimenetelével. Akkor az ellenzék majdnem kizárólag a csak a szűk, nyugati tengerparti sávban tudott győzni. Illetve, a kurd párt a keleti végeken diadalmaskodott. Erdoğan behúzta az ország nagyobbik részét. Most viszont az ellenzék betört Anatóliába, az elnök fő szavazóbázisának területére. A vallásos választók egy része miért fordult el Erdoğantól?
– Feltűnt egy relatíve új iszlamista párt, az Újra Jólét Pártja (YRP), amely gyorsan a harmadik erővé avanzsált a szavazatok több mint hat százalékával. Ez nem túl jelentős eredmény ugyan, s majd a következő évek megmutatják, mennyire lesz képes növelni a támogatottságát, mindenesetre az AKP szavazótáborának megbomlását jelzi. Miközben tényleg sok AKP-s otthon maradhatott, illetve átszavazott a népszerű főpolgármester-jelöltekre, mint Ankarában vagy Isztambulba is tette. Ráadásul ezek a személyek nagyon tudatosan nyitottak a konzervatív rétegek felé, az előző ciklus során pedig bizonyították, hogy a vallásos szavazóknak sem kell „tartaniuk” tőlük.
– Ha a vallásos és konzervatív beállítottságú szavazótábor hosszabb távon elpártol Erdoğantól, akkor az elnöknek nagyon nehéz lesz visszakapaszkodnia. Erdoğan meg tudja-e győzni a jövőben Anatólia népét?
– Ez most nagyon komoly fejtörést okoz a kormányban. Meg is kondultak a vészharangok. Mindenesetre még négy év van a szépítéshez, kiderül, sikerül-e ezalatt rendbe tenni a gazdaságot és visszaédesgetni a szavazókat.
– Az ellenzék a tavalyi elnökválasztás előtt nagy nehezen összezárt, közös jelöltet indított. A mostani választáson mennyire tudott az ellenzék összezárni?
– Egyáltalán nem, s most kifejezetten arra törekedett minden párt, hogy önálló jelölttel indulhasson. Ez eleinte úgy tűnt, hogy akár az AKP malmára is hajthatja a vizet, főleg a billegő Isztambulban. Ennek ellenére azt látjuk, hogy az ellenzéki szavazók akár saját pártjukkal szemben is a helyi legerősebb jelölt mellett voksoltak – különösen igaz ez Isztambulban vagy Ankarában.
– Az ellenzék mit ígért a választóknak, mi volt sikerének titka? Milyen programmal győzte meg a választók többségét? Vagy csak Erdoğan kritizálására tellett?
– Helyi programokkal, fejlesztésekkel, amivel szemben a konzervatív összefogás igéje nem volt elegendő a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben.
