Robert C. Castel: Kérdés, hogy megtorló akciót, vagy egy átfogó háború kezdetét látjuk-e

Az Izrael elleni támadás miatt az Ultrahang rendkívüli élő adásában szólaltatta meg Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértőt és Megyeri Jonatánt, a Neokohn főszerkesztőjét, akik a közel-keleti helyzetet elemezték a beszélgetésben.

Kérdésre válaszolva Robert C. Castel elmondta, hogy jelenleg semmilyen pánikot nem lát Izraelben. Ezt követően a szakértő Izrael légvédelméről, valamint a híres Vaskupola rendszerről is beszélt.

Robert C. Castel elmondta, hogy nem volt még példa arra, hogy ennyi drónnal egyszerre támadják Izraelt. Kiemelte, hogy még tavaly ősszel volt egy komoly túlterheléses támadás a Hamasz részéről, aminek sikerült túlterhelnie a Vaskupola rendszert, és bizonyos részen átjutottak rakéták. „Tisztában kell lenni azzal, hogy még a világ legjobb légvédelmi rendszere sem vízhatlan” – fogalmazott. Szerinte fontos az is az IDF részéről, hogy tisztában kell lenni azzal is, hogy hány százalék azon drónok vagy rakéták aránya, amelyek át fognak törni a pajzson.

A szakértő szerint továbbra is meg van az esélye annak, hogy Irán további drónokat küld, vagy pedig Irán valamely proxyija, például a Hezbollah is becsatlakozik a támadásba. Elmondta, hogy az viszont pozitívum, hogy a nagy távolság miatt hosszú idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az izraeli hadsereg, illetve szövetségeseik elfogják a drónokat és az egyéb támadó eszközöket. Hozzátette, fontos feltennie azt a kérdést, hogy ez vajon egy válaszcsapás Irán részéről, az izraeli támadás miatt, vagy pedig egy átfogó háború kezdete. Szerinte ez lényeges kérdés, ugyanis, ha utóbbi, az az emberiség történetében egy új fejezet nyit.

Robert C. Castel elmondta, hogy az irániak mellett a huszik is kilőttek különböző eszközöket Izrael déli része felé, amire válaszként az amerikaiak a szíriai és iraki bázisaikról lelőtték azokat az eszközöket, amelyek az ő légterükön repültek át. A szakértő szerint ahhoz, hogy elrettentsék Iránt attól, hogy a továbbiakban is ilyen támadásokat indítson, ahhoz két eszköz áll rendelkezésre. Az egyik eszköz az a képességek elvétele, tehát az ellenség háborús kapacitásainak a megsemmisítése, a másik pedig a büntetés, tehát a szankcionálás.

Robert C. Castel a nukleáris fegyverek bevetésének kérdésével kapcsolatban is nyilatkozott. Elmondta, hogy általában ezekre a kérdésekre nem szokott válaszolni, azonban azt kiemelte, hogy a nukleáris fegyverek bevetésének a kérdése nem a katonai döntéshozók kezében van, hanem a legfelsőbb civil döntéshozásnak a kérdése. Szerinte ezzel a hadsereg nem számolhat, ez a legfelsőbb civil vezetés döntése, a hadseregnek úgy kell kalkulálnia, mintha ezek a dolgok nem is lennének.

A szakértő azt is elmondta, hogy további pozitívum az is, hogy Szíria nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy Irán a területéről támadásokat indítson Izrael ellen. A nagyhatalmak lehetséges belépésével kapcsolatban azt mondta Castel, hogy Kína és Oroszország tekintetében fontos leszögezni, hogy ezek nem világhatalmak. Szerinte, ha Oroszország vagy Kína akarna tenni bármit is az ügy érdekében, akkor sem tudnának mit csinálni, pusztán az atomarzenáljukra hivatkozni.

Szerinte konvencionálisan nincsenek meg a képességeik ahhoz, hogy bármit is tegyenek.

Továbbá azt is kiemelte, hogy Szíria birtoklásáért van egyfajta verseny Irán és Oroszország között, ezért ő nem látja, hogy mi érdeke lenne Oroszországnak Irán támogatásában. Kínával kapcsolatban elmondta, hogy amíg a kereskedelem zavartalanul folyik, kikötőket és kereskedelmi útvonalakat nem bombáznak le, addig Kínának nem érdeke beavatkozni a konfliktusba.

Elolvasom a cikket