Elindult a ritmikus gimnasztika EB honlapja

MH/ MTI
2024. április 15. hétfő. 20:55

Az Eb sajtócsapata hétfőn azt közölte, hogy az rg2024.eu oldal az „újságíróknak, illetve a szurkolóknak is kiváló információs alapot” jelent.

„A portál megjelenésében hűen tükrözi az Eb színvilágát, hasznos információkat oszt meg itt a szervezőbizottság, de jegyvásárlással kapcsolatos elérhetőségek is megtalálhatók, valamint tájékozódni tudnak többek között az önkéntesek is” – áll a közleményben.

A szervezők azt is jelezték, hogy a honlap a Facebook-on és az Instagramon is rendelkezik felülettel, és ezeken majd megtalálhatók lesznek többek között a rajtlisták és az Eb ideje alatt az eredmények, beszámolók, fotók is.

A 40. ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság szlogenje a „Together in Motion”, magyarul az „Együtt Mozgásban”, amely – a szervezők szándékai szerint – „visszaadja azt a mondanivalót, amelyet a ritmikus gimnasztika és ez az Európa-bajnokság közvetíteni” szeretne, egyúttal „kifejezi azt a sportélményt, amelynek a versenyzők a közönséggel együtt átélve részesei lehetnek Budapesten”.

Az idei Eb-t május 22. és 26. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

Elolvasom a cikket