Elszabadulhatnak az üzemanyagárak

Az éleződő közel-keleti feszültség ellenére hétfőn esett az olaj világpiaci ára, reggel a Brenté májusi szállításra 0,5 százalékkal, hordónként 89,95 dollárra, az Egyesült Államokban irányadó West Texas Intermediate-é 0,6 százalékkal, 85,14 dollárra. Egy dollár megközelítőleg 368,4 forintba kerül – írta a vűVg.hu.

A Reuters arra is felhívta a figyelmet, hogy a piac előre beárazta az Izrael ellen a hétvégén végrehajtott iráni támadást, mivel Teherán azt gyakorlatilag bejelentette, csak az ideje és a nagysága volt kérdéses.

A lap megjegyezte, a befektetőket az is megnyugtatta, hogy a drónok és rakéták 99 százalékát lelőtték. „A támadás emberáldozatot sem követelt, így talán visszafogottabb lesz Izrael válasza. De nagyon sok még a bizonytalanság” – idézték Warren Pattersont, az ING vezető árupiaci stratégáját.

Ismertették, hogy a perzsa állam jelenleg napi több mint hárommillió hordó olajat hoz a felszínre, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) harmadik legnagyobb termelője.

Az ellátási kockázatokat az jelentené, ha válaszképpen szigorúbban betartanák az atomprogramja miatt Iránra kivetett olajszankciókat, vagy Izrael az ország energetikai infrastruktúrájára mérne válaszcsapást, emlékeztetett az ING hétfői jegyzetében. Ez pedig része lehetne a nyílt háborúnak Izrael és Irán között – húzták alá.

A CNBC ágazati elemzőkre hivatkozva arról írt, hogy könnyen elképzelhető, hogy a feszültség hordónként száz dollárra és annál is magasabbra repítheti az olajárat.

„Az iráni olajtermelő vagy -exportáló létesítmények elleni, bármilyen támadás száz dollárra viszi fel a Brent hordónkénti árát, a Hormuzi-szoros lezárása 120-130 dolláros szintre” – vázolt fel egy negatív forgatókönyvet Andy Lipow, a Lipow Oli Associates elnöke.

Az összeállításban arra is kitértek, hogy a globális kőolajipar ráadásul a többéves alulfinanszírozás miatt napjainkban veszélyeztetettebb, mint korábban volt, így az ellátási lánc bármiféle zavara jóval száz dollár felé emelheti az árát – erről már Josh Young, a Bison Interest olaj- és gázbefektetési vállalat portfóliómenedzsere beszélt.

Szigorodhatnak az olajipari szankciók

Ha Irán eszkalálja a helyzetet, akkor az Egyesült Államok és szövetségesei nyomás alá kerülnek, hogy ismét szigorítsák a teheráni olajipar ellen korábban bevezetett szankciókat – vélekedett David Bassanese, a tőzsdén kereskedett alapok vezető ausztrál szolgáltatója, a Betashares vezető közgazdásza.

Emlékeztettek, hogy az iráni olajexport az elmúlt években nőtt, mivel az Egyesült Államok „a jelek szerint passzívan elfogadta, hogy ez segíthet nyomottan tartani a világpiaci olajárakat”.

Elolvasom a cikket