Ezeket nagyon sokan elrontják ételkészítésnél

A Food Safety News cikkére hivatkozva azt írták, az Egyesült Királyságban egy online felméréssel derítették ki, melyek a legelterjedtebb élelmiszer-higiéniás bakik és hiedelmek. A válaszok megdöbbentőek.

Még mindig sokan megmossák a nyers húst

Minden harmadik válaszadó megmossa a nyers csirkét sütés előtt, pedig már több kutatás is bizonyította, hogy ez a gyakorlat keresztszennyeződésekhez vezethet, a fröcsögő vízzel ugyanis a kezünkre, a munkalapra és az edényekre kerülhetnek a húson lévő baktériumok. De sokan azt is elrontják, hogy ugyanazt a konyharuhát többféle célra – például kéztörlésre és edények szárítására – is használják. Ötből egy válaszadó pedig nyitott ételtartóban tárolja a hűtőben a maradék élelmiszereket.

Meglepő, mennyien hisznek az öt másodperces szabályban

A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek negyede azt gondolja, hogy az élelmiszerek lefagyasztása elpusztítja az összes káros baktériumot. A válaszadók egyötöde bevallotta, hogy hisz a földre eső élelmiszerekre vonatkozó öt másodperces szabályban, 50 százalék pedig úgy gondolja, hogy egy penészes sajt a romlott rész levágása után biztonságosan fogyasztható.

„Sokan tudják, hogy a nyers húshoz és a zöldségekhez ugyanazt a vágódeszkát legfeljebb alapos tisztítás után szabad használni, mégis csak az emberek 18 százaléka teszi így …” – jegyezték meg a posztban.

Elolvasom a cikket