Fidesz: 80 millió forintot folyatott ki V. Naszályi Márta a férjét foglalkoztató cégnek

MH/MTI
2024. április 16. kedd. 22:57

Ismertették: még 2019 előtt indult el a Márai Sándor Művelődési Ház építése, amelynek befejezését már a baloldali városvezetés vitte véghez. Az átadást követően V. Naszályi Márta, valamint a kerület egyik intézménye, a GAMESZ négy szerződést kötött a NEO Property Services Zrt-vel, legfőképp üzemeltetésre, de nem egyszer takarításra és őrzés-védelemre is.

„Érdekes módon mindegyik versenyeztetést ez a cég, tehát a NEO Property Services Zrt. nyerte meg, papíron szorosnak tűnő versenyben” – írták. A gyanús körülmények miatt a képviselő-testület illetékes bizottsága vizsgálatot folytatott és arra jutott, hogy: nettó 62 millió 65 ezer 24 forint közpénzt fizettek ki jogsértő módon – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt közleményében.

Az egyik, 2021 márciusától júniusáig tartó szerződést az önkormányzat kötötte műszaki karbantartás, őrzés-védés, napi takarítás céljából, visszamenőleges hatállyal, és már a beszerzés elnyerése előtt munkát végzett az épületben a cég. A szerződés összege nettó 14 millió 990 ezer 99 forint, miközben a közbeszerzési értékhatár 15 millió forint – közölték.

A másikat, 2021 júniusa és júliusa között az önkormányzat intézménye, a GAMESZ kötötte a NEO Property Services Zrt-vel. Itt is hamarabb kezdődött a munkavégzés, mint a beszerzés elnyerése. Különösen pikánsnak nevezik, hogy a szerződés pontos értéke nem megállítható, de az alapszerződés 9 millió 101 ezer 41 forint volt, a havi szerződések pedig: 3 millió 876 ezer 374 forint tettek ki (két alkalommal). Összeadva itt is kiderül, hogy a szerződések összértéke gyanús módon ismét egy kicsivel maradt csak el a közbeszerzési értékhatártól – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a harmadik, GAMESZ által kötött, 2021 augusztusától decemberéig szóló szerződést sima beszerzési eljárás útján kötötték meg nettó 22 138 385 forint értékben. Bár ez az összeg meghaladta a közbeszerzési értékhatárt, mégsem folytatták le a szükséges eljárást – írták.

2021 júniusában a GAMESZ és a NEO Property Services Zrt. között létrejött szerződésbe már egy második céget is bevontak konzorciumba, hogy vagyonvédelmi feladatokat lássanak el. Az itt konzorciumban működő cégek „érdekes módon az első szerződésénél még egymás ellen indultak vagy másképpen fogalmazva referencia árat biztosítottak egymásnak”. Ennek a szerződésnek az értéke nettó 8 554 000 forint volt – áll a közleményben.

Úgy fogalmaztak: korábbról is ismerni ilyen ügyet, az Officium Zrt. ügyében szintén a közbeszerzési értékhatár alatt intézhették V. Naszályi Mártáék „a piszkos mutyit”, abban az ügyben már gőzerővel zajlik a nyomozás.

Azt, hogy a közbeszerzési értékhatár alatt intézik az ügyeket az I. kerületben, a nagyobbik kormánypárt már bejáratott gyakorlatnak nevezte. Az újdonságot most az jelenti, hogy ilyen ügyben a polgármester férje, V. László is érintetté vált, hiszen a tízmilliókkal kitömött NEO Property Services Zrt. munkatársa, amely tényt korábban már a polgármester is kénytelen volt bevallani – hangsúlyozták.

Megjegyezték, hogy V. László neve a Ruszwurm Cukrászdához kapcsolódó kenőpénzes botrányban is szerepelt, valamint 2019-ben a baloldali pártok kampánypénz ügyeit is ő intézte – írták a közleményben.

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta „hatalmával visszaélve, kicsinyes bosszútól fűtve számos jobboldali kezdeményezést blokkol az I. kerületben”, így a teljes körű pénzügyi átvilágítást is ellehetetlenítette korábban.
„Egyre jobban kilóg azonban a lóláb, hogy mi a titkolózás oka: egy családi közpénzszivattyú állhat a háttérben, amelyet igyekszik minden erejével rejtegetni a nyilvánosság elől” – emelték ki.

Jelezték: a napvilágra került szerződések ügyében a Fidesz feljelentéseket tesz, egyúttal arra kérik a kerület polgárait, hogy június 9-én közös erővel vessenek véget a Gyurcsány Ferenc és V. Naszályi Márta nevével fémjelzett „baloldali káosz-korszaknak”.

Elolvasom a cikket