Hat héttel ezelőtt nyert a lottón, azt állítja, hogy még mindig nem fizették ki

A taxisofőr markát 800 font (közel 230 ezer forint) ütötte, miután március 2-án az angliai Merseyside egyik One Stopjában vásárolt egy szelvényt, amely nyertesnek bizonyult. A 69 éves férfi állítása szerint az összegből két hónapig tudná fizetni a jelzáloghitelét, miközben a számlákkal is küszködik – de még mindig nem kapta kézhez az összeget.

Ray 1994 óta lotózik, és azt mondja, többször is megpróbált kapcsolatba lépni a lottótársaság illetékeseivel, hogy a nyereményét megkapja, de eddig nem járt sikerrel.

Megkértem a lányomat, hogy regisztrálja nekem a szelvényt. Mindent megtett, amit kértek, és elküldte a jegyeket. Nyertem 800 fontot. Múlt héten telefonáltam, hogy megkérdezzem, mikor kapom meg a pénzt. Valaki a telefonban azt mondta nekem, hogy „nos, ha online játszottál volna, nem lenne ilyen gondod”

– magyarázta a férfi.

A felháborító eset kapcsán megszólalt a Allwyn lottó-üzemeltető cég szóvivője, aki a következőket mondta:

− Ez egy új igénylési folyamat, miután a posta úgy döntött, hogy a továbbiakban nem fizeti ki a Nemzeti Lottó nyereményeit 500,01 és 50 000 font (230 ezer–23 millió forint) között. A folyamat időtartama attól függően változik, hogy szükségünk van-e további információra, a játékostól az igénylés feldolgozásához, és mennyi időbe telik, amíg megkapjuk a szelvényt vagy a kaparós sorsjegyet a játékostól.

A szóvivő hozzátette, hogy az új folyamatot még sok játékos nem ismeri, ezért a kollégái igyekeznek segíteni nekik. Továbbá sajnálattal hallották Ray Laird problémáját és igyekeznek mihamarabb megoldást találni rá. Emellett szeretnének megnyugtatni minden játékost, hogy meg fogják kapni a nyereményüket – írja a Mirror.

Elolvasom a cikket