Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával

Chema Rodríguez szövetségi kapitány férfi együttese július 27-én Egyiptommal, 29-én Argentínával, 31-én Norvégiával, augusztus 2-án a sorozatban háromszor vb-aranyérmes Dániával, 4-én pedig a címvédő és házigazda Franciaországgal találkozik Párizsban. A legjobb nyolc közé a csoportok első négy-négy helyezettje jut. A negyeddöntőt augusztus 7-én, az elődöntőt 9-én, a bronzmérkőzést és a finálét 11-én rendezik Lille-ben.

A nők a csoportmeccseket a nyitóünnepség előtt, július 25-én kezdik az ugyancsak címvédő hazaiakkal. Július 28-án a brazil, 30-án az angolai, augusztus 1-jén a spanyol, majd 3-án a holland csapattal találkozik Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a francia fővárosban. A negyeddöntőre 6-án, az elődöntőre 8-án, a bronzmeccsre és a döntőre 10-én kerül sor Lille-ben.

A keretbe 14 plusz három játékos nevezhető. A három tartalék edzhet a csapattal, ám nem lakhat a többiekkel az olimpiai faluban. Aki cserével kikerül a keretből, már nem kerülhet vissza. A 17 nevet július 8-án éjfélig kell leadni, az előzetes 35-ös listáról a torna előtt néhány nappal sorra kerülő technikai értekezletig még lehet cserélni, ezt követően nem. A keret mellé héttagú stáb nevezhető. A naponta hat mérkőzésre három, egyaránt két találkozót tartalmazó blokkban lehet belépőt vásárolni szerdán 10 órától.

A magyar férfi válogatott kilencedik alkalommal szerepel olimpián, eddigi legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés. A női csapatnak ez lesz a nyolcadik részvétele, legjobb eredménye a 2000-es ezüstérem.

Az olimpiai kézilabdatornák csoportbeosztása:
férfiak:
A csoport:
Japán, Svédország, Németország, Horvátország, Spanyolország, Szlovénia
B csoport:
Magyarország, Argentína, Egyiptom, Norvégia, Dánia, Franciaország

nők:
A csoport:
Koreai Köztársaság, Dánia, Szlovénia, Németország, Norvégia, Svédország
B csoport:
Magyarország, Angola, Brazília, Spanyolország, Hollandia, Franciaország

A magyar válogatottak mérkőzései a csoportkörben:
férfiak:
július 27., szombat: Magyarország–Egyiptom
július 29., hétfő: Magyarország–Argentína
július 31., szerda: Magyarország–Norvégia
augusztus 2., péntek: Magyarország–Dánia
augusztus 4. vasárnap: Magyarország–Franciaország

nők:
július 25., csütörtök: Magyarország–Franciaország
július 28., vasárnap: Magyarország–Brazília
július 30., kedd: Magyarország–Angola
augusztus 1., csütörtök: Magyarország–Spanyolország
augusztus 3., szombat: Magyarország–Hollandia

Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket

A női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán.

Az ezzel egy időben a magyar szövetség (MKSZ) által rendezett sajtóeseményen Golovin elmondta, hogy a „kívánságlistáján” szereplő öt ellenfélből hármat – Hollandiát, Spanyolországot és Brazíliát – megkaptak. A további két rivális a címvédő és házigazda Franciaország, valamint Angola lett.

„Örülök ennek a sorsolásnak. A céljaink megvannak és megoldhatónak tartom a feladatot, ha ugyanolyan fejjel látunk neki, mint a selejtezőben svédek elleni meccsnek” – mondta a kapitány, aki továbbjutás esetén a negyeddöntőben szívesen látná ellenfélként Szlovéniát.

A csoportellenfelekről elmondta, a hollandokkal tavaly játszottak két felkészülési meccset, mindkettőn jól működött a támadójátékuk és védekezésük is. A spanyolok kapcsán azt emelte ki, hogy sokat javultak, amióta a Győri Audi ETO KC korábbi sikeredzője, Ambros Martín a szövetségi kapitány.

A női válogatott kapitánya elárulta, június 23-án kezdik a felkészülést, ami négy és fél hétig tart. Hazai pályán – minden bizonnyal Debrecenben – két találkozót játszanak majd. A szlovén, a svéd, a spanyol és a román szövetség már jelezte szándékát, ebből a spanyol várhatóan kiesik, miután egy csoportba került a két együttes, ugyanezen ok miatt nem játszanak a házigazdával sem a felkészülés során. Az első olimpiai találkozó előtt Franciaországban is játszik egy edzőmérkőzést a magyar válogatott.

Pálinger Katalin alelnök a sorsolás előtt úgy fogalmazott, azt szeretné, ha a Koreai Köztársasággal találkozna a negyeddöntőben a női csapat. A keretbe kerülés kapcsán pedig azt hangsúlyozta, „mindenkinek úgy kell készülnie, hogy méltó olimpikon legyen, a szövetségi kapitányok legnehezebb feladata a keretszűkítés, ugyanakkor a versenyhelyzet nagy erőbedobásra késztetheti a játékosokat”.

Chema Rodríguez, a magyar férfi együttes szövetségi kapitánya leszögezte, csapata a lehető legnehezebb csoportba került azzal, hogy július 27-én Egyiptommal, 29-én Argentínával, 31-én Norvégiával, augusztus 2-án Dániával, 4-én pedig Franciaországgal találkozik.

„Pozitívum ugyanakkor, hogy a negyeddöntőben így legalább kedvezőbb lehetőségünk lenne továbbjutás esetén. Egyiptom, Argentína és Norvégia lehet verhető ebben a csoportban, három meccs után látni fogjuk, van-e esélyünk a továbbjutásra, vagy sem” – fogalmazott. A spanyol edző hozzáfűzte, a skandináv csapatok ellen nehéz játszani, ám ha negyeddöntőbe jutnak, ott már bármi megtörténhet egy ilyen színvonalas mezőnyben.

Nagy László, a magyar szövetség elnökségi tagja a riválisokról elmondta, Egyiptomtól a tavalyi világbajnokságon csak hosszabbításban kaptak ki a magyarok, úgyhogy lehet keresnivalója a csapatnak. Az argentinok közül jó néhány játékos Európában kézilabdázik. A korábbi 209-szeres válogatott jobbátlövő szerint a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes dánok az olimpián is nagyon jó formában lesznek, jó játékosállománnyal rendelkeznek, úgyhogy a magyarok előtt vannak. Hozzátette, a német szövetség meghívására a férfi együttes részt vesz majd a házigazda és Japán részvételével egy minitornán, emellett hazai felkészülési találkozót is szeretnének leszervezni, miképp az olimpia közvetlen kezdete előtt még egy edzőmeccset.

Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke nagyon boldog, hogy olyat ünnepelhettek, amit legutóbb húsz éve, azaz a férfi és a női válogatott is kijutott az olimpiára.

„Nagyon vártuk, bíztunk benne, és most megvalósult. Reméljük, hogy a játékokon is sikeresek leszünk, és minden úgy alakul, ahogy szeretnénk” – fogalmazott a sportvezető, aki szerint mindkét szakágnak nehéz dolga lesz, ezért konkrét helyezést nem merne tippelni.

„Játékosként mindig úgy voltam vele, hogy ki kell menni, tovább kell jutni, aztán majd lépésről lépésre haladni” – mondta Ilyés.

A csoportmérkőzésekre Párizsban, a negyeddöntőkre, az elődöntőkre, a bronzmérkőzésekre és a döntőkre Lille-ben kerül sor.

Elolvasom a cikket