Nagy Márton a német autóipar vezetőivel egyeztetett Berlinben

MH/MTI
2024. április 16. kedd. 20:45

A tájékoztatás szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar EU-elnökségre történő felkészülés jegyében Glenn Schmidttel, a BMW elnökhelyettesével; Brian Ramppal, az Audi globális kormányzati ügyekért felelős vezetőjével; Jörg Burzerrel, a Mercedes igazgatósági tagjával, valamint Hildegard Müllerrel, a Német Autóipari Szövetség elnökével egyeztetett.

A közlemény kifejti: globálisan az elektromos autók értékesítési száma jelentős mértékben emelkedett, tavaly csaknem tízmillió darab tisztán elektromos járművet értékesítettek. Az eladások növekedési ütemét tekintve azonban 2023-ban megtorpanás volt látható, miközben Kína dominanciája is egyre látványosabb az ágazatban. Ez az európai autógyártók számára jelentős versenyképességi kihívást jelent.

A német tulajdonú vállalatok Magyarországon több mint 222 ezer főt alkalmaznak, amelynek számottevő részét a magyar gazdaságban jelentős súllyal rendelkező járműgyártás adja. A megbeszélések központi témáját mindezekből kifolyólag az európai autóipar, azon belül is az elektromos járműgyártás jövője, az arra történő átállás képezte. Emellett a felek áttekintették az ágazatra ható nemzetközi folyamatokat, valamint a szabályozási kérdésekből eredő potenciális kihívásokat és lehetőségeket – írják a közleményben.

Az egyeztetés során így kitértek a belső égésű motorral felszerelt új autók értékesítésének 2035-től érvénybe lépő uniós szintű tiltására. A tárgyalópartnerek kiemelték, hogy az uniós szabályozást a korábbi megállapodások alapján szükséges felülvizsgálni, illetve figyelemmel kell lenni a technológiai nyitottságra.

A közleményben hangsúlyozták, egyetértés mutatkozott abban, hogy az elektromos autók jelentik Európa jövőjét, amelyben meghatározó szerep jut majd Magyarország és a német autóipar együttműködésének. Ennek alapja, hogy Magyarországon ma már jelen van (gyárt vagy létrehozza a gyártókapacitást) a három legnagyobb prémium német autógyártó vállalat, miközben a világelső keleti akkumulátorgyártó vállalatok közül négy telepített gyártást Magyarországra, továbbá a kínai BYD, mint a világ egyik legnagyobb elektromos autógyártója is hazánkban építi ki első európai gyártókapacitását.

Az infrastruktúra fejlesztés fontosságát a kormányzati és piaci partnerek egyaránt hangsúlyozták. A tárgyalópartnerekkel történt egyeztetések során hangsúlyosan merült fel a kínai elektromos autókkal szembeni büntetővámok kérdése, amivel sem az autógyártók, sem a német kormány, sem pedig a magyar kormány nem ért egyet. Nem megoldás a protekcionizmus, fejlődni csak úgy lehet, ha globális verseny van. Nagy Márton az egyeztetéseken kiemelte, hogy az európai autógyártást versenyképessé kell tenni – tájékoztatott az NGM.

A nemzetgazdasági miniszter az egyeztetésen megköszönte a tárgyalópartnerek együttműködését, kiemelten azt, hogy közvetlen, a piaci szereplőktől származó információkkal segítették a tervezést és a magyar kormány munkáját – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Elolvasom a cikket