New Yorkban is telt ház előtt a Most vagy soha!

MH/MTI
2024. április 16. kedd. 8:48
Frissítve: 2024. április 16. 8:53

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

A Szendrei Júliát alakító Mosolygó Sára megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült – tette hozzá Lóth Balázs.

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Elolvasom a cikket