Trump kétszer is elszundított a saját tárgyalásán

A New York Times riportere, Maggie Haberman volt az első, aki beszámolt Trump látszólag kimerült viselkedéséről. Blogjában azt írta a tárgyalásról, hogy Trump „feje folyamatosan leesik, és a szájtartása lankad”.

Több más riporter is hasonló megfigyeléseket tett, köztük Jack Queen, a Reuters munkatársa, aki azt írta, hogy Trump

hátradőlt a székében, karjait összefonta, és úgy tűnt, a szemei percekig csukva vannak.

Queen szerint Trump inkább „bóbiskolni”, mint „aludni” látszott.

Trump ellenfelei gyorsan lecsaptak a megfigyelésekre, és a közösségi médiában az „Álmos Don” becenevet aggatták rá, Biden „Álmos Joe” becenevének mintájára. „Más tárgyalásokon is voltak olyan pillanatok… amikor nagyon mozdulatlannak látszott, és úgy tűnt, mintha aludna, de aztán megmozdult” – mondta Haberman a CNN-nek.

Az egyik kárörvendő posztját itt tekintheti meg:

Objektum doboz

Elolvasom a cikket