Ismét őrizetben az ex-kormányfő házastársa

MH/MTI
2024. április 18. csütörtök. 20:31

Murrellt, aki korábban az SNP pártigazgatója volt, tavaly áprilisban is őrizetbe vették a pártfinanszírozási ügyben folyó nyomozás keretében, és egy ideig gyanúsítottként vizsgálati fogságban tartották, de utána vádemelés nélkül elengedték.

A skót rendőrség (Police Scotland) már akkor hangsúlyozta, hogy a vizsgálat Murrell szabadlábra helyezése után is folytatódik.

Két hónappal később, tavaly júniusban Nicola Sturgeont is őrizetbe vették. A volt skót kormányfőt néhány órával később, szintén vádemelés nélkül szabadlábra helyezték, de a rendőrség az ő esetében is közölte, hogy a vizsgálat folytatódik.

Nicola Sturgeon tavaly februárban, teljesen váratlanul bejelentette, hogy lemond az SNP vezetői tisztségéről és a skót miniszterelnöki posztról.

Akkori indoklásában több okot is felsorolt – köztük elsősorban azt, hogy megítélése szerint túlságosan „polarizált” vélemények alakultak ki róla a választók körében -, de azt nem említette, hogy lemondásának köze lenne a Skót Nemzeti Párt finanszírozása ügyében folyó vizsgálathoz.

A vizsgálat 2021-ben indult, miután bejelentés érkezett a hatóságokhoz 667 ezer font (307 millió forint) értékű adomány ügyében, amelyet az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtött. A párt számláin 2019 végén azonban csak 97 ezer font volt, és a teljes nettó pénzügyi eszközállomány sem haladta meg sokkal a 272 ezer fontot.

Peter Murrell csütörtökön bejelentett újbóli őrizetbe vételének híréhez a Police Scotland nem fűzött indoklást, a skót rendőrség szóvivője csak annyit mondott, hogy mivel folyamatban lévő vizsgálatról van szó, részleteket nem közölhet.

Nicola Sturgeon férjének tavalyi első kihallgatásával egyidejűleg a Police Scotland nyomozói házkutatást tartottak a házaspár glasgowi otthonában.

Az SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása. Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

Elolvasom a cikket