Rétvári Bence: A holokauszt oktatása fontos ahhoz, hogy a zsidó közösség biztonságban éljen

2024. április 18. csütörtök. 12:37

Ahhoz, hogy a zsidó közösség biztonságban éljen, fontos, hogy a felnövekvő generációk pontosan megismerjék a holokauszt és az azt megelőző időszak történetét – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence a Töredezett emlékek: holokausztoktatás a 21. században címmel a Holokauszt Emlékközpontban megrendezett konferencián arról beszélt: Magyarországon ma virágzik a zsidó kultúra és közösségi élet, ennek alapja pedig az, hogy a közösség tagjai biztonságban élnek.

Szólt arról is, a Nemzeti Alaptantervben a holokauszt oktatásának két iránya is van: az egyik a holokauszt, a másik az ahhoz vezető okok bemutatása.

Az egyik elégtétel és kegyelet az áldozatoknak, a másik, az odavezető okok bemutatása, a jövőre vonatkozó „biztonsági lépés”. Ennek célja, hogy aki megismeri ezt a korszakot, felismerje a történelemben már látott jeleket a világban, tudva, hogy mindez nem egyik pillanatról a másikra történt, hanem lépések sorozata vezetett az emberiség egyik legnagyobb népirtásához – mondta Rétvári Bence.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.