A tárcavezető a helyi kollégájával, Roberto Álvarezzel közös sajtóértekezleten kifejtette, hogy az utóbbi öt évben három súlyos krízissel is szembe találta magát a világ, ugyanakkor van egy olyan veszély, amely a közöttük lévő több mint nyolcezer kilométer dacára Magyarországot és a Dominikai Köztársaságot is komoly kihívások elé állítja, ez pedig a tömeges illegális bevándorlás.
„A nemzetközi liberális mainstream azt akarja elhitetni velünk, hogy a migráció jó dolog. Mondhatnám azt is, hogy ezzel etetik a világot. De mi, akik közvetlenül szembesülünk ennek kihívásaival, tudjuk, hogy a migráció nem jó, hanem a migráció veszélyes” – figyelmeztetett.
„Mi a migrációt biztonsági kockázatnak tekintjük, mely szervezett bűnözést hoz magával, kábítószerrel való kereskedelmet hoz magával, illetve a terrorfenyegetettség növelését okozza, s Nyugat-Európában párhuzamos társadalmak létrehozásához vezet” – tette hozzá.
Fontosnak nevezte, hogy akik reálisan látják a kérdést, azok együttesen álljanak ki a liberális fősodorral szemben, amely azt akarja elhitetni, hogy a migráció nem veszélyes, hanem jó dolog.
„Azt is világossá kell tennünk, hogy a migráció nem emberi jog, azonban az, hogy mindannyian békében és biztonságban élhessünk saját hazánkban, az bizony a mi emberi jogunk. És azt is világossá kell tenni, hogy minden ország szuverén joga, hogy eldöntse, hogy kit enged be, és ezt a szuverén jogot senki sem veheti el az országainktól” – jelentette ki.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Magyarország és a Dominikai Köztársaság szövetségre lépett azért, hogy „a képmutató nemzetközi nyomással szemben is” megvédjék polgáraik biztonságát az illegális migráció veszélyeitől.
„Mi büszkék vagyunk arra, hogy a Dominikai Köztársasághoz hasonlóan mi sem szavaztuk meg az ENSZ migrációs paktumát. Büszkék vagyunk arra, hogy kerítést építettünk a határunkon, hogy ezáltal védjük Magyarországot az illegális migrációtól. És természetesen mi elismerjük a Dominikai Köztársaság jogát arra, hogy falat építsen a saját határán” – sorolta.
„Azt hiszem, hogy találtunk ma bőven közös pontokat, például azt, hogy a nemzeti érdek az első, vagy azt, hogy a szuverenitásunk tekintetében elvárjuk, hogy azt mindenki tiszteletben tartsa, vagy azt, hogy a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell, vagy azt, hogy aki ezzel ellentétes dolgokat akar ránk kényszeríteni, az a nemzeti érdekünkkel ellentétes dolgot akar lenyomni a torkunkon” – közölte.
Majd úgy vélekedett, hogy a migrációval kapcsolatos álláspontok azonossága jó alapot ad a kapcsolatok fejlesztéséhez.
A miniszter végül diplomáciatörténeti eseményt emlegetett, emlékeztetve arra, hogy soha nem került még sor magas szintű hivatalos látogatásra a két ország között.
„Még ha keresni akartunk volna, sem találtunk volna jobb alkalmat erre a találkozóra, mint idén, mikor is a diplomáciai kapcsolataink felvételének 40. évfordulóját ünnepeljük” – fogalmazott.
Leszögezte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tíz éve alatt a 9,5-szeresére nőtt, és hazánk készen áll fejlett vízgazdálkodási technológiáinak rendelkezésre bocsátására a kihívások kezelése érdekében.
„Örömmel várom miniszter urat Budapesten. És politikai konzultációs mechanizmusunk keretében már vízumra sem lesz szüksége, ugyanis erről is ma megállapodtunk. Várom, hogy a diplomatáinkat közösen képezzük, és várjuk az első dominikai ösztöndíjasokat is szeptemberben a magyarországi egyetemeken, ahogy ma arról megállapodtunk. A diplomáciatörténet első látogatásának szerintem nem is olyan rossz ez” – összegzett.
Objektum doboz