Újabb segély a székelyudvarhelyi kollégium károsultjainak

Újabb jelentős adományt sikerült összegyűjteni az Óbudai Egyetemen. A befolyt összeget a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kárt szenvedett diákjainak, illetve az áldozatok hozzátartozóinak juttatják el.

Már tavaly gyűjtést indított az Óbudai Egyetem a decemberi, Székelyudvarhelyen történt tragédia áldozatainak megsegítésére és a károk enyhítésére. Kezdeményezésük sikeresnek és példamutatónak bizonyult, hiszen az adományszámlára munkatársak, magánszemélyek és cégek is tettek felajánlást. A befolyt összeg ötmillió forint volt. A januártól március végéig összegyűlt újabb négymilliós támogatást egy összegben utalták át a Tamási Áron Véndiák Egyesületnek, hogy az szükség szerint juttassa el a károsultak számára, illetve a helyreállítási munkálatok előkészítésére – közölte csütörtökön Kovács Levente rektor.

Az Óbudai Egyetem az elsők között sietett a segítségünkre – hangsúlyozta Dimény Zsolt, az egyesület elnöke. Egyben arról is beszélt, hogy prioritásként kezelték a tragédiában érintett fiatalok és családok segítését. Egyeztetve a gimnázium Vezetőtanácsával az elhunyt gyermekek hozzátartozóinak segítése mellett az érintett negyvenkét diákhoz is eljuttatták a beérkező adományokat. A fiatalok a pénzből laptopokat, ruhákat és könyveket vásároltak.

Elolvasom a cikket