A mai napig rejtély a tizenhárom éve holtan talált tanárnő esete

Ismét bíróság elé kerülhet a philadelphiai Ellen Greenberg tizenhárom évvel ezelőtti halálának ügye.

Object box

A 27 éves tanárnőt 2011 januárjában holtan találták manayunki lakásában. Az orvosszakértő megállapította, hogy Ellen halálát húsz késszúrás okozta. A hatóságok kezdetben öngyilkosságnak minősítették a nő halálát, majd gyilkosságra módosították, néhány nappal később azonban ismét öngyilkosságnak minősítették.

A család 2021-ben pert indított az orvosszakértői hivatal ellen, hogy a nyomozók újraértékeljék az ügyet.

Kedden a bíróság úgy döntött, hogy Guy D’Andrea korábbi philadelphiai ügyésznek ismét vallomást kell tennie az ügy kapcsán.

A szülők célja, hogy lányuk halálának okát emberölésre vagy tisztázatlan körülmények miatt ismeretlenre módosítsák.

Tom Brennan magánnyomozó az ügy kapcsán elmondta, hogy Ellen halála után az áldozat vőlegényének nagybátyja több tárgyat is elvitt a lakásból, köztük Ellen két laptopját és mobiltelefonját.

„Akkor és ott ez semmissé tette a bizonyítékok láncolatát, mivel később bármi, amit ezen az eszközön felfedeznek, már megtámadható a bíróságon” – mondta Brennan.

Brennan azt állítja, hogy a pennsylvaniai főügyészi hivatal megígérte, hogy törvényszéki elemzést készít Ellen laptopjáról, de a jelentést soha nem adták át.

A főügyészi hivatal azonban megalapozatlannak nevezte az új bizonyítékokra vonatkozó állításokat, és azt mondta, hogy nem nyitják meg újra az ügyet, amíg törvényes új bizonyítékokat nem hoznak elő.

Elolvasom a cikket