Amióta az Antarktiszra ember lépett, mindössze három vulkánkitörést dokumentáltak a jeges kontinensen. A geológiai bizonyítékok szerint azonban a távolabbi múltban sokkal gyakrabban, és sokkal több vulkán tombolt a jégbirodalomban. Nemrég olyan jégmagokat gyűjtöttek a kutatók, amelyek zárványai azt bizonyítják, hogy a pleisztocén jégkorszakban, az utolsó nagy globális eljegesedés idején óriási vulkánkitörések sorozata rázta meg az Antarktiszt, amelyek közül néhány sokkal nagyobb volt, mint a modern kor bármely ismert kitörése.
Az Antarktisz „legvadabb” és egyben legmagasabb tűzhányója a maga 3 794 méteres tengerszint feletti magasságával a Mount Erebus, ami nem csak a hetedik kontinens, hanem az egész déli félteke legmagasabb tűzhányója is.
A hatalmas vulkánt a 19. század egyik leghíresebb sarkkutatója, a brit Sir James Clark Ross fedezte fel 1841-ben, két másik tűzhányó társaságában, a róla elnevezett Ross-szigeten. Az Erebus nevet is a neves sarkkutató adta a vulkánnak, aki a görög mitológiában a sötétség megszemélyesítője.
Az óriási tűzhányó most is rendszeresen gáz és gőzfelhőket lövell ki magából, időnként pedig amikor aktívabbá válik, vulkáni bombának nevezett, részben olvadt kőzetdarabokat szór a magasba. Ami a legfurcsább, hogy egy nemrég elvégzett analízis szerint a vulkáni füst telített apró, 20 mikrométernél nem nagyobb fémes aranykristályokkal. A tudósok megmérték, hogy egyetlen nap leforgása alatt a Mt. Erebus átlagosan 80 gramm aranyat lövell ki, aminek jelenleg 6000 USD (amerikai dollár) az értéke.
Az arannyal átitatott füst messze terjed, a kutatók a hegytől ezer kilométeres távolságra is kimutatták az „Erebus aranyát”.
