Brüsszelben tartanak Orbán Viktortól

Deák Dániel kiemelte: a háborúpárti politikai erők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a békepárti álláspontot elhallgattassák, már a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot is korlátozzák. Ebből a szempontból az EP-választás mellett az év második felében kezdődő magyar EU-elnökség is fejtörést okoz a baloldalnak.

A politikai elemző úgy véli, a globalisták az elmúlt napokban teljes erővel azon dolgoztak, hogy megakadályozzák a békepárti Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát Brüsszelben. Ehhez olyan módszereket vetettek be, hogy az ember nem tudta eldönteni: az ötvenes évek Szovjetuniójába került vissza, vagy 2024-ben, az európai demokrácia fővárosában
jár.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője részletezte: az MCC brüsszeli rendezvényének első helyszíne a Concert Noble lett volna, de a városrész polgármestere, Emir Kir „közbiztonsági okokra” hivatkozva betiltotta az eseményt. De ez X-en közzétett bejegyzésében aztán leírta, valójában miért tett így: „Nem látják szívesen a szélsőjobboldalt.” A szervezők ezt követően találtak egy második helyszínt, a Hotel Sofitelt. Már építették a pódiumot, s amikor híre ment, hogy az Antifa nevű szélsőbaloldali erőszakszervezet tüntetést szervezett az épület elé. Erre hivatkozva a kerület baloldali polgármestere, Vincent de Wolf olyan nyomást gyakorolt a szálloda tulajdonosára, hogy az is végül lemondta a rendezvényt.

A NatCon házigazdái azonban nem adták fel: egy nappal a kezdés előtt megegyeztek a Claridge Hotellel, hogy az befogadja a konferenciát. De Brüsszel főpolgármestere, a szintén baloldali Philippe Close folytatta a nyomásgyakorlást és elvitették a tulajdonos autóját, kilátásba helyezték, hogy kikapcsolják az áramot a helyszínen és felszólították az étkeztetést biztosító cég vezetőjét is, hogy ne szállítson semmit a szállodába – sorolta az eseményeket Deák Dániel.

Minden nehézség ellenére a NatCon konferencia végül elkezdődött, ám két órával később kivonultak a rendőrök, és körbevették az épületet – folytatta, majd hozzátette, hogy először felírták az érkezőket a bejáratnál, később aztán már senkit sem engedtek be a kordonon. A hotel elé felvonult az Antifa is, de a rendőrök inkább azzal foglalkoztak, hogy egy polgármesteri határozatot lobogtatva félbeszakítsák a konferenciát.

Amit láttunk, az több mint elgondolkodtató és több mint a demokrácia szégyene – fogalmazott az
elemző. Kiemelte: a háborúpárti globalista hálózat Európa fővárosában a polgármesterektől a helyi
szélsőbaloldali Antifa csoportokiig mindenkit bevetett, hogy elnémítsa a béke mellett kiálló hangokat.

Erőszakos fenyegetések, jogi trükkök, mondvacsinált indokok – ezek mind olyan eszközök, amelyek elképzelhetetlenek egy demokráciában.

Elolvasom a cikket