Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten

Három autó ütközött Budapest XVIII. kerületében, 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utca magasságában 2024. április 18-án 22 óra körül. A rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemben közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a külföldi rendszámú jármű vezetője és utasai elmenekültek, a mögöttük érkező autóban ketten ¬– az elsődleges adatok szerint könnyebben – sérültek meg. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, az okozó és utasai után hajtóvadászatot indítottak.

Elolvasom a cikket