Örményország visszaad négy, határ menti falut Azerbajdzsánnak

MH/MTI
2024. április 19. péntek. 22:52

Örményország beleegyezett abba, hogy visszaad négy, határ menti falut Azerbajdzsánnak – jelentette be pénteken Aykhan Hajizada, az azeri külügyminisztérium szóvivője az X-en.

A tisztségviselő szavai szerint a négy település a kilencvenes évek során állt örmény ellenőrzés alatt. A falvak visszaadását a szóvivő régóta várt történelmi eseménynek nevezte.

Az örmény külügyminisztérium közleménye szerint a két ország előzetes megállapodást kötött határvitájuk négy szakaszban történő rendezéséről. Azerbajdzsán korábban leszögezte: a négy falu visszaadása szükséges előfeltétele a békemegállapodásnak, amely véget vet a két volt szovjet tagköztársaság közt több mint három évtizede tartó konfliktusnak.

A megállapodás az említett települések hovatartozásáról – amely pénteken jött létre a két ország miniszterelnök-helyetteseinek elnökletével tartott megbeszélésen – a Reuters hírügynökség szerint az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy a két oldal haladást ért el a megbékélés felé.

Azerbajdzsán tavaly ősszel egynapos villámháborúval foglalta vissza a Szovjetunió 1991-es összeomlását megelőző évek óta vitatott hovatartozású – addig többségében örmények lakta, de nemzetközileg Azerbajdzsán részeként elismert –, szakadár Hegyi-Karabahot, ahonnan az örmény lakosság szinte egésze elmenekült az offenzívát követően.

Elolvasom a cikket