Sokkoló hírek: lehet mégsem zöldek az idegen lények?

A Cornell Egyetem új kutatása szerint a Föld-szerű bolygók drasztikusan másképp nézhetnek ki, mint ahogy azt korábban gondoltuk. Az idegen bolygók azonban lehet, hogy egyáltalán nem is zöldek – hanem lilák lehetnek, köszönhetően a baktériumoknak, amelyek nem sok látható fényt kapnak. Ha ez bebizonyosodik, akkor ezek megkönnyíthetik a tudósok számára az idegen élet kutatását. A tanulmány a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóiratban jelent meg.

Míg az oxigénes fotoszintézis adja a modern zöld tájakat, addig a baktérium-klorofill alapú anoxigén fototrófok is képesek kiszínezni élőhelyeiket, és a Földhöz hasonló exobolygókon a környezetek sokkal szélesebb skáláját uralhatják – áll a kutatásban.

Az exobolygó olyan égitest, amely a Naprendszerünkön kívül helyezkedik el, és amely saját Napja körül kering. Ezeket általában nehéz észrevenni a távcsövekkel, mert a hozzájuk tartozó napok fényességükkel gyakran elrejtik őket. Több mint 5500 exobolygót fedeztek fel, és a lila baktériumok segíthetnek még több égitest felkutatásában.

A szerző, dr. Lígia Fonseca Coelho, a Carl Sagan Intézet munkatársa elmondta, hogy a lila baktériumok a legkülönfélébb körülmények között képesek kialakulni.

A lila baktériumok egy bizonyos típusú, úgynevezett fényujjlenyomatot bocsátanak ki, amelyet a fejlett űrteleszkópok, például a NASA James Webbje is érzékelhet. Számos eszköz, például közeli infravörös kamerával (NIRCam) van felszerelve. A NIRCam három speciális infravörös szűrővel rendelkezik, amelyekkel a bolygó különböző részleteit lehet bemutatni.

Mivel az infravörös fény az emberi szem számára nem látható, a megvilágítást a látható spektrumra képezték le.
Most a kutatócsoport rendszerezi a különböző organizmusok és ásványok színeit és kémiai jegyeit, amelyek jelen lehetnek egy exobolygó visszavert fényében – számol be róla a The Sun.

Elolvasom a cikket