A cél a tudás hazahozása

MH/MTI
2024. április 20. szombat. 9:10
Frissítve: 2024. április 20. 9:26

A tehetségprogram elsődleges céljai között szerepel a külföldön élő egyetemista fiatalok megszólítása, és az, hogy hasznosítható képességeket nyújtson számukra – mondta a „Talent’s Talk, a tehetségek fóruma” címmel megrendezett londoni program összegzéseként a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

Nagy-Vargha Zsófia a londoni Magyar Kulturális Központban tartott pénteki, egész napos rendezvény után hangsúlyozta: a Nemzeti Tehetség Program másik nagy nemzetközi eleme a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram, amelynek célja az, hogy a fiatalok a legjobb nemzetközi egyetemeken tanulhassanak. Ők a felvételi folyamathoz, illetve tanulmányaik finanszírozásához is kaphatnak támogatást – mondta a KIM helyettes államtitkára a rendezvényen, amelyen jelen volt Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete is.

Nagy-Vargha Zsófia megemlítette, itt az egyetlen feltétel az, hogy a programban részt vevők „hazahozzák tudásukat”. Kiemelte azt is, hogy a tapasztalatok szerint komoly ismertségű és elismertségű vállalatoknál kapnak munkát a program résztvevői.

Hangsúlyozta: a Nemzeti Tehetség Program szinte az összes tehetségterületre kiterjed, de jelenleg kiemelt cél, hogy a természettudományos tárgyak nagyobb súlyt kapjanak.

Heteken belül megjelenhet az új program, amely egyetemeket köt össze középiskolás fiatalokkal, hiszen „azt látjuk, hogy azok a nemzetek tudnak sikereket elérni, amelyek a természettudományos tárgyakban felveszik a versenyt a többi országgal” – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, e program keretében a világ kétszáz legjobb egyetemére lehet jelentkezni, és ezek listáját az éppen aktuális rangsorok alapján állítják össze.

Elolvasom a cikket