2024. április 20. szombat. 11:43
Elmúlt már éjfél, amikor az interneten ráakadtam egy tizenhét éves brazil fiú vallomására, és még sokáig nem tudtam elaludni attól, amit olvastam. A fiú levelet írt a négyéves öccsének, amely nyomtatásban a Players’ Tribune nevű médiacég lapjában jelent meg. „Mi a neved, kölyök” – kérdezték egyszer tőle. „Endrick Felipe Moreira de Sousa, CSATÁR” – válaszolta. Az utolsó szó sok mindent elárul: hivatást, szerelmet, tehetséget. A fiú egyike a brazil futball gyöngyszemeinek. Nem véletlen, hogy a nyár végétől a Real Madrid játékosa lesz. Endrick a levélben elmeséli, hogyan jutott el fiatal kora ellenére a válogatott mezig. Néhány szóban: csupa fájdalom, lemondás és szenvedés volt az életük. „De testvér, igazából csodálatos gyerekkorom volt – írta a fiú –, köszönhetően Istennek és mindannak a sok áldozatnak, amit anya és apa hoztak értem. És persze köszönhetően a futballnak is.” Az utca, ahol Vila Guaírában laktak, egy dombon volt. Ha a labda legurult a dombról, akkor annak, aki kihagyta a helyzetet, le kellett rohannia érte, mielőtt a bőr az utca végére ért. „Anya azt mondja, mindig teljesen szürkén értem haza, miután olyan sokáig játszottam a porban.” Íme Endrick igazi iskolája, amely Puskásék kispesti „Lipták grundját” juttatja eszembe… „Beleszülettem a futballba” – áll a levélben. Ezt tessék nagyon komolyan venni! A család három generáción keresztül üldözte a futballt, amíg a nagy álom beteljesedett. Vannak az életben olyan álmok, amelyek ébredés után is a beteljesültség érzését keltik, hát még amikor megvalósulnak! Ezek miatt érdemes élni. A fiú a brazilok leghíresebb futballcsapatai között emlegetett Palmeiras akadémiájára kerül, Sao Paolóba. Az édesanyja elkíséri. De a földön alszik, és olyan szegények, hogy az édesanya számolgatja a fillérjeit. Endrick szó szerint éhezik. Menjen aludni – javasolja az édesanyja –, azzal az éhség elmúlik. Legalábbis enyhíti a nyomorúságot. Néhány hónappal később az édesapa is utánuk megy, aki már régen túl van a nagy csalódáson, mert a futballban nem jutott semmire. A próbajátékának nem volt sikere. Az az álma, hogy majd a fia, Endrick… Három évig a Palmeirasnál takarít és a jegyértékesítési stand alatt alszik. Később az első csapat öltözőjét tisztogatja. Az a vágya, hogy beleharaphasson egy almába. Az édesanya száraz kenyeret eszik. A fiú tetten éri a szüleit, amikor mindketten sírnak.
Ez a múlt. Aztán Endrick tűzgolyóként halad előre, és a család élete is megváltozik. A fiú sikereivel emberi életet kezdenek élni a szülők is. Amióta Endrick az eszét tudja, arról álmodott, hogy egyszer válogatott lesz. Kinyitott egy ablakot, amelyen berobogott a jövő. Az álmok mindenféle jelekkel és jelzésekkel mutatták neki az utat, amely hatalmas energiákat indított el. A valóság ezúttal nem állt az álmok útjába. A fiú tulajdonképpen soha nem ébredt fel az álmaiból, mert egymásra talált álom és valóság. Összhang támadt a vágy és a csoda között. Pedig a világ tele van soha valóra nem vált álmokkal. De aztán a Teremtés mindig kiválaszt valakit, aki nemcsak követi az álmait, hanem megszállottá is válik. CSATÁR – ezt már kevesen mondhatják és írhatják le nagybetűkkel a nevük mellé. Ez ilyen formán kitüntetés. Endrick olyannak álmodta gyerekként magát, mint aki mindig szeretett volna lenni. És tizenhét évesen az lett!
Szakonyi Károly író így fogalmazott: „Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékű annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megérzését jelenti.”
A szerző újságíró
