Bizakodik Zelenszkij tanácsadója, hogy hamarosan több fegyver érkezik

Teherán a múlt hétvégén több száz drónt és rakétát lőtt ki Izraelre, azonban a támadás csak kisebb károkat okozott, mivel az Egyesült Államok és más nyugati országok segítettek Izraelnek az iráni fegyverek nagy részének elfogásában, emlékeztet az Oroszhírek.hu.

Egy csütörtöki interjúban Podoljak azt mondta, hogy a fejlemények Iránt „értéktelen hencegő buborékként mutatták be a Közel-Keleten, akárcsak Oroszországot”.

Hozzátette, hogy bízik abban, hogy a nyugati országok most már bátrabban fognak fellépni Kijev felfegyverzésével kapcsolatban.

Úgy vélem, hogy a következő hetekben Ukrajna lényegesen több fegyvert fog kapni, és ez hatással lesz a frontvonalra – mondta az ukrán 24-es csatornának.

Azt is mondta, hogy a több nyugati katonai képességhez való hozzáférés lehetővé teszi Kijev számára, hogy kompenzálja a létszámhiányt. Ukrajna olyan fél akar lenni, amely „technológiával küzd egy elmaradott hatalom ellen, amely emberekkel harcol” – mondta Podoljak.

Az ukrán hadsereg a fegyver- és létszámhiány közepette rossz moráltól szenved, és egyes magas rangú tisztek a nyáron összeomlást várnak a frontvonalon, hacsak a nyugati adományozók nem növelik jelentősen a támogatásukat – jelentette a Politico a héten.

Elolvasom a cikket