Ez történne bolygónkon űrbéli fenyegetés esetén

MH
2024. április 21. vasárnap. 5:11

A NASA tudósai aggódnak, hogy a Mars bolygóról hazatérő űrhajóik szállítmánya idegen baktériumokat tartalmazhat, ezért létrehoztak egy védelmi rendszert, hogy megvédjék eszközeiket. Néhány hete megerősítették, hogy a vörös bolygón gyűjtött közetminták, amelyeket elemzés céljából hoznak haza, fertőzöttek lehetnek – közölte a Bors.

Az amerikai kormány ezért létrehozta a Biológiai Védelmi Bizottságot, amelynek a fő feladata az lesz, hogy megakadályozzák, hogy a Földre érkezzen bármilyen űrbéli fenyegetés az űrhajóinkon keresztül – számolt be róla Daily Star.

Donna Shalala demokra kongresszusi képviselő figyelmeztette az embereket, hogy előre nem látható veszélyeket rejthet magában a minták hazahozatala.

„Az űrkutatás korunk legnagyobb kihívásai közé tartozik. Ahogy tovább merészkedünk az ismeretlenbe, úgy egyre több, előre nem látott veszélyeknek tesszük ki magunkat” – mondta el a képviselő, akinek vezetésével most tizenegymilliárd dollárral támogatták a NASA űrvédelmi programját.

„Erre azért van szükség, hogy a Biológiai Védelmi Bizottság biztosítani tudja, hogy az emberiség felfedezési törekvése nem veszélyezteti az emberiség biztonságát és túlélését” – összegzett.

Elolvasom a cikket