Hamász-bírálat Amerikának

MH/MTI
2024. április 21. vasárnap. 17:48

A szélsőségesek szerint az amerikai támogatás lényegében „menlevelet, illetve zöld jelzést ad” Izraelnek arra, hogy folytassa „brutális agresszióját a palesztin nép ellen” a Gázai övezetben. A lépés „az amerikai bűnrészesség, illetve partnerség hivatalos megerősítését” jelenti Izrael Hamász elleni háborújában – tette hozzá a terrorszervezet.

Az amerikai képviselőház hosszú és nehéz viták után szombaton demokrata párti és republikánus támogatással elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt 95 milliárd dolláros segélycsomagról szóló törvényjavaslatot. Ebből az összegből 13 milliárd dollárt szánnak Izrael támogatására. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a katonai segély kapcsán úgy fogalmazott, hogy ezzel az Egyesült Államok a nyugati civilizációt is védi.

Az amerikai törvénytervezet, amely még szenátusi jóváhagyásra vár, egyebek között kilencmilliárd dollár humanitárius segélyt irányoz elő a Gázai övezet lakosságának, valamint más „veszélyeztetett népcsoportoknak szerte a világban”.

Elolvasom a cikket