Nem nyugszanak a Trump elleni körök

MH/ MTI
2024. április 22. hétfő. 20:48

A New York-i bíróságon először az ügyészek ismertették a 34 pontból álló vádiratot megalapozó érveiket, majd a védők is bemutatják kiinduló álláspontjukat. A vád szerint Donald Trump 2016-os választási kampánya során gazdasági bűncselekményeket követett el, amikor úgynevezett hallgatási pénzek kifizetését jogi költségként tüntetett fel.

A tárgyalás megkezdése előtt Juan Merchan bíró arról döntött, hogy amennyiben Donald Trump a tanúk padjára ül, akkor az ügyészek keresztkérdéseket tehetnek fel neki egyéb üzleti pereiről is, a többi között arról a polgári bírósági eljárásról, amelyben több száz millió dollár bírságot rótt ki egy másik bíróság. A bíró ugyanakkor nem engedélyezte, hogy a vád képviselői egy Donald Trumpról szóló filmet a tárgyalóteremben bemutassanak.

A vád egyik tanúja lesz a tervek szerint Michael Cohen, Donald Trump korábbi ügyvédje, akit hamis tanúzásért és egyéb bűncselekményért korábban elítéltek. A védelem a kifogását hangoztatta az egykori Trump-ügyvéd tanúként történő megjelenésével szemben, a többi között arra hivatkozva, hogy Michael Cohen vasárnap nagy nyilvánosság előtt egy fórumon kijelentette, hogy korábbi munkaadóját szeretné börtönben látni.

Donald Trump a bíróság épülete előtt újságíróknak úgy fogalmazott, hogy minden ellene indított büntetőeljárás „Biden-per”, amelyeket Washingtonból irányítanak, és amelyek célja a választásokba való beavatkozás. Az idei elnökválasztáson is induló Donald Trump kampánystábja hétfőn kiadott közleményében Alvin Bragg kerületi ügyészt választott demokrata párti politikusnak nevezte, Juan Merchan bírót a demokraták iránti elfogultsággal vádolta, magát a vádiratot pedig gyenge lábakon állónak minősítette.

A hétfői tárgyalást megelőzően az egyik esküdt fenntartását hangoztatta az ügyet övező komoly médiafigyelem miatt, de a bíróval folytatott konzultáció után úgy döntött, hogy marad az esküdtszék tagjaként. A 12 tagból és 6 póttagból álló esküdtszék összeállítása igénybe vette a teljes elmúlt hetet.

A Donald Trump ellen a hallgatási pénzekhez kapcsolódó bűnper tárgyalási szakasza a várakozások szerint 4-6 hétig tart. A New Yorkban kezdődött bírósági tárgyalás példátlan az amerikai jog- és politikatörténetben, mert korábban hivatalban lévő elnök ellen büntetőeljárás még soha nem indult. Donald Trump ellen összesen négy büntetőper van folyamatban.

Elolvasom a cikket