Turbulensen alakul a bolgár kormány sorsa

MH/MTI
2024. április 22. hétfő. 17:58
Frissítve: 2024. április 22. 18:00

Az alig két hete hivatalba lépett Sztefan Dimitrov külügyminiszter azután kényszerült távozni posztjáról, hogy bírálatok érték, melyek szerint nem megfelelően kommunikált az Izrael elleni tömeges iráni rakéta- és dróntámadás éjszakáján, a Nyugat-barát politikai tábor pedig azt is a szemére vetette, hogy nem kellő következetességgel állt ki Ukrajna katonai támogatása mellett.

Kiril Vatev mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszter helyét Georgi Tahov, az uniós agrártámogatásokért felelős bolgár hatóság vezetője vette át. Az ügyvivő kormányfő azzal indokolta Vatev menesztését, hogy nem tett eleget hivatali teendőinek.

Rumen Radev elnök hétfőn aláírta a megfelelő rendeleteket.

Ivajlo Kalfin korábbi külügyminiszter bírálta, hogy Glavcsev átvette a külügyek irányítását. A közszolgálati rádióban nyilatkozva Kalfin úgy fogalmazott, hogy a közgazdász végzettségű kormányfő nem alkalmas a diplomáciai tárca vezetésére, amely magas szakértelmet igénylő terület. Glavcsev átmeneti kormányát április 9-én iktatták be azzal a céllal, hogy megszervezze a Nyugat-barát kormány bukását követően június 9-re kitűzött újabb előrehozott választásokat. Három éven belül Bulgáriában ez már a hatodik parlamenti választás lesz, amelynek időpontja idén az európai parlamenti voksolással esik egybe.

Elolvasom a cikket