Az ENSZ-főbiztosa ledöbbent a pusztításon

MH/ MTI
2024. április 23. kedd. 14:44

A palesztin hatóságok előző nap jelentették be, hogy sok holttestet találtak tömegsírokban Hán-Júnisz térségében, miután a városból kivonult az izraeli hadsereg (IDF).

Volker Türkkel közös sajtótájékoztatóján Ravina Shamdasani, a főbiztos szóvivője elmondta, 283 holttestet találtak a Nasszer, 30-at pedig az es-Sifá kórháznál, hozzátéve, hogy több áldozat keze össze volt kötözve, ami súlyos emberi jogi jogsértésre utal.

Elmondta, hogy az ENSZ emberi jogi irodája együttműködik a tömegsírokkal kapcsolatos vizsgálatban a palesztin hatóságokkal.

Palesztin források szerint a holttestekre a lerombolt épület törmelékei alatt találtak rá. A halottak között nők és idősek is vannak.

Türk emellett felszólalt az utóbbi napokban az övezetet ért izraeli légicsapások ellen is, melyek, mint mondta, zömében nőket és gyerekeket öltek meg. Megismételte továbbá figyelmeztetését, mely szerint az övezet déli részén lévő Rafah elleni teljeskörű művelet további súlyos atrocitásokhoz vezetne. Az egyiptomi határhoz közeli városban a háború előtt körülbelül 280 ezren éltek, ám a harcok kezdete óta az itt lévők száma- a menekültekkel együtt – meghaladta az 1,5 milliót.

Ugyancsak kedden a gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a háborúnak már 34 183 ezer palesztin halálos áldozata és mintegy 77 ezer sebesültje van.

Elolvasom a cikket