Elfogadhatatlan a helyreállítási pénzek politikai zsarolás eszközévé tétele

Tegnap az Európai Parlament gazdasági (ECON), valamint költségvetési (BUDG) bizottságai megvitatták az uniós helyreállítási pénzek folyósításának helyzetét Valdis Dombrovskis és Paolo Gentiloni uniós biztosokkal. Győri Enikő fideszes EP-képviselő felszólalásában felhívta a figyelmet: „A célunk Európa gyors talpraállítása volt a pandémia után. Ehhez képest a források folyósítása még mindig kínosan lassú, visszatartásuk pedig egy politikai zsarolóeszköz az eltérő politikai meggyőződésű tagállamokkal – köztük Magyarországgal – szemben.”

Győri Enikő leszögezte: „A helyreállítási pénzek lényege a koronavírus utáni gyors segítség lett volna. Ehhez képest a rendelkezésre álló idő több mint fele eltelt, a helyreállítási pénzeknek pedig csupán 36%-át fizették ki. A késlekedés miatt több tagállamban veszélybe kerültek a tervezett beruházások megvalósításai, ennek megoldása a 2026 végi határidő meghosszabbítása lehetne.” A biztosok elismerték a kifizetések lassulását, valamint hogy az eljárások túlzottan bürokratikusak, de a határidő kitolásától mereven elzárkóztak.

A képviselő hangsúlyozta: „Ami még súlyosabb, hogy a helyreállítási pénzeket a kondicionalitási mechanizmus által politikai zsarolóeszközzé alakították. A Bizottság tudatosan lassítja a tárgyalásokat, gátolja az előrelépést. Még a Bizottság elnöke is elismerte, hogy Magyarországot a migráció és genderideológiával kapcsolatos álláspontja miatt büntetik, amelynek semmi köze az uniós pénzek megfelelő felhasználásához. Törvénytelen, ahogy Brüsszel akadályozza az uniós forrásokhoz való teljes körű hozzáférésünket.”

Elolvasom a cikket