Győri Enikő: Öt elvesztegetett év áll mögöttünk

MH/MTI
2024. április 23. kedd. 19:12

Az EP plenáris ülésének szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva Győri Enikő kijelentette: Ursula von der Leyen „alternatív valóságban él”, ugyanis az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az Európai Unió jobb állapotban van, mint öt évvel ezelőtt.

A kijelentés komoly merészség, politikai vakság, teljes mértékben elrugaszkodott a valóságtól, és jól mutatja az Európai Bizottság hozzáállását ahhoz, amit az emberek a mindennapjaikban megélnek – hívta fel a figyelmet.

A fideszes politikus hangsúlyozta: Európa szomszédságában háború van, elszálltak az energiaárak és az infláció, az elhibázott szankcióknak egész Európa issza a levét most már két éve. Az Európai Bizottság ideológiai alapon hozott meg gazdaságpolitikai intézkedéseket, a zöldpolitikát és a digitális átállást pedig képtelen a megváltozott realitásokhoz igazítani és észszerűbbé tenni. Az uniós versenyképessége állapota válságosnak nevezhető – mondta.

Az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnöksége első számú prioritásként fogja kezelni a versenyképesség kérdését, és hangsúlyt fordít majd a belső piaci korlátok leépítésére, valamint az egyenlő versenyfeltételek megteremtésére – hívta fel a figyelmet Győri Enikő.

Megjegyezte: a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap pénzeinek még csak a 36 százalékát fizették ki a tagállamoknak, és azzal, hogy Magyarországnak még egyáltalán nem folyósítottak a forrásokból, az EU egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtett, ártva ezzel az európai versenyképességnek.

Elolvasom a cikket