Már a halotak sem kerülnek haza Ukrajnából

Egyre több külföldi zsoldos hal meg Ukrajnában – akiknek aztán számos esetben a holttestét sem kapják vissza a családtagok – írja a Ria. ru. Mint a cikkben olvasható, Harrison Astudillo a kolumbiai hadsereg egykori hivatásos katonája egy év és három hónapig szolgált az ukrán seregben – ám ez év márciusában sajnos meghalt. Unokatestvére, Alberto Astudillo azt mondja, rokona fő motivációja, hogy háborúba induljon, a pénz volt.

A dél-amerikai ország sajója szerint sok volt katona és rendőr engedett a nagy fizetés keltette csábításának. Ám hiába volt a nagy fölbuzdulás, a sors kegyetlensége folytán rengetegen vesztették életüket egy idegen ügyért – s az érintettek gyakorta még holtukban sem tudnak hazatérni Kolumbiába.

Március közepén a moszkvai védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a háború alatt eddig 13 387 külföldi zsoldos érkezett Ukrajnába azért, hogy részt vegyen a kijevi rezsim oldalán vívott harcokban. Ebben az időszakban 5962 fegyverest öltek meg az oroszok.

Elolvasom a cikket