– Az április 21-i hadijelentés szerint az orosz csapatok elfoglalták a donyecki Bogdanovkát. Egy nappal később elesett Novomihajlovka. Az elmúlt hetekben több más kisebb település is gazdát cserélt, az amerikai segélycsomagra válaszul pedig az oroszok mintha még feljebb csavarták volna a rakéta- és bombatámadások intenzitását. Mindeközben állítólag Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerző szolgálat vezetője azt mondta: ez csak a kezdet. Minek a kezdete, mi jöhet most?
– Amit most látunk, az nagymértékben annak a következménye, hogy tavaly nyáron mozgósított, tehát az ellentámadáshoz összeszedett erők az erejük végére jutottak. Az újabb mozgósításról pedig, amiről Zaluzsnij eltávolítása óta folyik a vita, csak most sikerült döntést hozni. Innentől legalább másfél-két hónap, de akár több is lehet, mire az utánpótlás a csapatokhoz megérkezik. Ez rendkívül hiányozik most a frontról.
Ugyan a hírek szerint az alakulatokat rotálják, de ugyanolyan alacsony létszámú erők kerülnek a helyükre, és ez, illetve az orosz légierőnek a megélénkült tevékenysége, amelyet az ukrán légvédelmi rakétakészletnek látszólagos kimerülése okoz, együttesen eredményezi azt, hogy egyre nehezebb megvédeni a területeket, hiszen az ukránok létszámhátrányban vannak, és az orosz légierő is egyre hatékonyabban tevékenykedik.
Messzemenő következtetést viszont ebből nem lehet levonni. Az biztos, hogy nagyon komoly az orosz nyomás az ukrán fronton, és idén úgy néz ki, elmaradt az a jelentős raszputyica, amely általában jellemző a régióra tavasszal és ősszel. De ha meg is indulnak a nagyobb esőzések, már, az sem fog olyan mélységi felázását okozni, ami hetekre, hónapokra meggátolja a műveleteket.
– Bár a kongresszus megszavazta az amerikai segélycsomagot, az az összetételét tekintve eléggé ellentmondásosnak tűnik. Több szakértő szerint ebben a formájában kevés ahhoz, hogy érdemben változtasson a háború menetén, és azon is sok múlhat, hogy mikor látnak belőle valamit az ukránok. Valóban kritikus a helyzet?
Korai még kijelenteni, hogy kritikus a helyzet, de az biztos, hogy látszanak azok a tendenciák, amelyek rendkívül sötét jövőt jósolnak Ukrajna számára. Ennek a 60,8 milliárd dollárnak a jelentős része, 23 milliárd dollár az amerikai készlet pótlására megy el – azokra az eszközökre, munícióra, amelyeket már átadtak Ukrajnának. Nyilvánvaló, hogy ezt utána megint át tudják adni, de a kérdés az, hogy mikorra sikerül pótolni.
Van egy olyan mondás, hogy az amatőrök taktikáról beszélnek, a profik meg logisztikáról. Tehát nem az a fontos, hogy mi zajlik a csatamezőn, hanem az, hogy milyenek a háttérben zajló folyamatok, az erőknek és a készletnek az utánpótlása. A számítási határidők hónapokban, ha nem években lesznek mérhetőek ezeknél az eszközöknél, ugyanis a termelési kapacitás elég szűknek bizonyult. Gondoljunk arra: nemrégiben az Egyesült Államok felszállította Japánt, hogy szállítson neki Patriot rakétákat, mert az amerikai termelési kapacitás nem elégséges. Itt látszanak azok a korlátok, amelyeket az elszántság és a pénz jelenléte ellenére sem lehet áttörni.
Alapvetően arról van szó, hogy a nyugati világ a mai napig békeüzemmódban ketyeg, míg Oroszország és a hozzá kapcsolódó autoriter országok felpörgették a termelést.
– Az Egyesült Államok több mint százmillió dollárból épített drónbázist Nigerben, innen indították a Száhel-térségben a dzsihadisták elleni légicsapásokat. Most kénytelenek kivonulni, miközben az országba orosz katonai szakértők érkeztek. Mit jelent ez a régióra nézve – és azt figyelembe véve, hogy Niger és Mali esetében is évek óta visszatérő kritika volt a Nyugattal szemben, hogy a terrorellenes műveletek égisze alatt valójában nem az embereket, csak a gazdasági érdekeiket védik az iszlamistáktól?
Nem hiszem, hogy hirtelen drasztikus változás következne be a biztonsági helyzetben. A nyugati hatalmak, az Egyesült Államok és Franciaország fokozatosan szorul ki Afrikából, és rendkívül erős Kína és az utóbbi pár évben orosz befolyás jelenik meg ezen a területen. A kínaiak esetében főleg gazdasági vonalon, orosz esetben pedig a Wagner-csoport által működtetett, vagy elősegített politikai változásoknak köszönhetően.
A Nyugat mintha elfelejtette volna azt, hogy Afrika miért volt fontos neki, és úgy politikai, mint gazdasági, katonai szempontból folyamatosan hanyagolja el Afrikát. És ugyan a számunkra nagyon sok pénznek tűnik a több százmillió dollár egy ilyen drónbázisra, de gyakorlatilag ez amerikai szempontból egy marginális összeg; egy olyan leírható veszteség, amely nem rázza meg az amerikai büdzsét. Sem a stratégiát. Az igazi kérdés az az, hogy mi az amerikai szándék?
Az Egyesült Államok aktívan közreműködött abban, hogy a francia és a brit gyarmatbirodalmakat lebontsák, viszont helyettük nem kínált semmit, és nem most kezdődött ez a folyamat, hanem már 50-60 évvel ezelőtt.
– Oroszország, vagy akár az említett Kína képes arra, hogy bármilyen módon segítsen fenntartani a rendet ezekben az országokban?
A hírek szerint Kína is több alkalommal küldött zsoldosokat, Wagner működése pedig híres és hírhedt egyszerre. Előfordulhat, hogy egy ilyen folyamatnak a felgyorsulását fogjuk látni, de ezekről azért nehéz beszélni, mert egyik fél sem verte nagy dobra, hogy mit tervez.
– Aharon Haliva, az izraeli katonai hírszerzés vezetője lemondott, mert nem sikerült megakadályozni a Kasszam Brigádok és más palesztin fegyveres csoportok október 7-i támadását. Sokan azt kérdezik: miért most? Az arab és izraeli sajtó pedig arról ír, ez fokozza a nyomást a többi vezetőn, és egyfajta üzenet, hogy a kormánynak is vállalnia kéne a felelősséget. Ami biztos, Haliva egy vizsgálóbizottság felállítását követelte a „búcsúlevelében”, hogy „mélyrehatóan, átfogóan és pontosan” feltárják végre az október 7-i támadáshoz vezető összes körülményt.
– Azért érdekes a lemondása, mert alapvetően a támadással és a Gázában zajló eseményekkel kapcsolatban nem a hadsereg hírszerzésének, hanem az elhárításnak, a Sinbetnek lett volna feladata. Nekik kellett volna, mondjuk így képben lenniük. Nyilván van katonai része is a dolognak, ezen a téren inkább a katonai erő, a katonai bázisok felkészületlensége és lassú reakciója az, amit ki lehet emelni. De ez sem elsősorban a katonai hírszerzés, hanem inkább a szárazföldi erő parancsnokságának a hatásköre.
Nem látunk bele a politikai mozgásokba, nem látjuk, hogy mi miért történik ezen a vonalon. Valakinek valamikor el kellett vinnie – vagy el kellett vállalnia a felelősséget azért, ami október 7-én történt. Most úgy néz ki, hogy ő volt az, aki akár lelkiismereti, akár politikai okokból ezt megtette. Szerintem ez hosszabb távú következményekkel nem jár. A gázai művelet folytatódik tovább.
Ugye, Rafah ostroma nem azért nem indult meg eddig, mert az izraeli hadsereg nem lett volna rá képes, hanem azért, mert súlyos politikai nyomás volt a kormányon és a hadseregen, hogy ne támadják meg azt a menekültekkel és egyéb szempontból is rendkívül zsúfolt területet, amelyben elképesztően magas civil veszteségekkel járna egy katonai művelet. De szerintem azután, hogy Irán további, vagy súlyosabb megtámadásáról sikerült lebeszélni a vezetés, hamarosan fel fog gyorsulni a támadás üteme Rafahban.
