Vélhetően kevesen tudják: 1995-ben, tehát idestova három évtizede az UNESCO április 23-át a könyv (és csak úgy mellékesen: a szerzői jogok!) napjává nyilvánította, méghozzá katalán javaslatra. (Hódolat Katalóniának, Orwell után szabadon és aktuzalizáltan.) Egyébként április 23-án halt meg 1616-ban Shakespeare és Cervantes, s ez a nap különben – igen-igen figyelemreméltó – Sárkányölő Szent György napja is. Bizony. (Egyébként ő a katalánok védőszentje. Tudjuk, nincsenek véletlenek.)
Ugyancsak elég régen, 1969-ben – tizennyolc éves valék, „óh, Iseteng, ahogy az ösmagyarok mondták” – vetítettek Magyarországon egy filmet, amelyet a kiváló francia rendező, a Négyszáz csapás, Az utolsó metró és A férfi, aki szerette a nőket alkotója, François Truffaut rendezett: 451 Fahrenheit volt címe. Már címével is a könyvek veszélyeztetettségére utal: 451 Fahrenheit fok az a hőmérséklet, amelyen a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. És mivel a könyvekben rejlő tartalmi – eszmei, erkölcsi, érzelmi, tudatformáló – gyúanyag jelenti évezredek óta a legnagyobb kihívást és veszélyt a mindenkori uralkodó hatalmak számára (aki azt hiszi, csak a nácik égettek-pusztítottak-üldöztek könyveket, valóságosan és jelképesen egyaránt: vagy irtózatosan buta, vagy – enyhén szólva – kissé egyoldalú felfogással rendelkezik…) – a könyveket, így vagy amúgy, pusztítani kell. Minden fényes, áldemokratikus látszat dacára.
„Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobban szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni… Milyen csodálatos dolog is egy könyv! Csak ül, ül a polcon, és nem látszik rajta semmi, egy szót sem szól. Azután az ember kinyitja… és akkor látja, hogy egy Caxton [a legelső angliai nyomdász – D. L.] van a kezében, egy főherceg, egy pápa!”
Szerb Antal lelkendező sorai viszont – bizony! – a mai nap kapcsán Truffaut nagyszerű filmjére jelentenek kontrasztot. Amelynek időszerűsége: vészjelzés. Jobban, mint valaha.
A könyveket tehát meg kell semmisíteni: a filmben a tűzőrség könyvégető különítményei könyörtelenül és folyamatosan csapnak le a szabad gondolkodás, az önálló emberi szellem jelképeire, azaz a könyvekre. Ellenállók persze, mint mindig, vannak. A harc megindul.
A könyv nélküli jövő nyomasztó víziója több mint ötven évvel ezelőtt – meglehet – még olyan negatív utópiának tűnt, amelynek valószínűsége alig valamivel látszott többnek, mint A majmok bolygója vagy A Marslakók támadása által felvázolt prognózis. Azután mostanra, tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, már a könyvkultúra „mediatizációjáról” beszélnek komoly szakemberek, és bármily borzasztó is minderről hallani: hosszú évek óta látjuk az úgynevezett digitalizáció, a számítógép mindenhatóságának megannyi jelét? az úgynevezett hangoskönyvektől kezdve, majd a vizualitás előbb videókkal, majd DVD-kkel betört, mindent elsöprő uralmáról és a tömegközlekedést is korlátlanul uraló okostelefonokról nem is szólva. És közben akár el is mosolyodhatunk a 451 Fahrenheit naivitásán. Túl azon, mekkora idő- és energiapocsékolás egy ilyen permanens hadjárat, a tűzoltókocsik, a szükséges anyagok költsége, a tűzőrök fizetése – csupa fölösleges, megtakarítható kiadás –, a kulturált és oh, annyira eurokonform világban természetesen semmi szükség ilyen durvaságra, ilyen drasztikus, kirekesztő és szélsőséges eszközökre, terrorra, megfélemlítésre, hatalmi erőszakra. Fordítsuk figyelmünket inkább Neumann János találmányának nagyszámú követőire, az informatikusok, rendszergazdák, programozók növekvő, rohamosan fejlődő, rendkívül ígéretes társadalmának mind szenzációsabb teljesítményeire. A digitalizáció, a mediatizáció és egyéb varázsszavak hatása és következményeinek összessége nem mérhető a legkorszerűbb lángszóró vagy sztálini terror teljesítményéhez sem. És lám, emlékezhetünk: az első látványos eredmények már a kilencvenes évek második felében jelentkeztek: „Megvan az nekünk videón?”, kérdezi a kisfiunk vagy a kislányunk, ha ajánlottan elolvasandó könyvekről beszélünk nekik, az Egri csillagoktól a Tüskevárig és tovább. Az ezredforduló után pedig már több felmérés szerint tíz magyar emberből jó, ha négy olvas könyveket, de havi rendszerességgel ezeknek is csak esetleg az egyötöde. Arról nem szól a fáma, sőt felmérés sem, hányan „gépeznek” ehelyett, az okostelefonok végeérhetetlen böngészése mellett mennyien bambulják a kereskedelmi tévék állatságait meg a hollywoodi szemétdömping vizuáláradatát – de következtetni minderre persze jócskán lehet… Végtére is, mint Márai profetikus előérzettel írta már 1941-ben a Kassai őrjáratban, „mennyivel egyszerűbb képekből értesülni a világ soráról, mint elolvasni egy cikket vagy egy tanulmányt”. A következmények – a könyvkiadás nyomorától a könyvterjesztésen át az árakig, a példányszámokig, az anyagiakig és a választékig és tovább – látványosan, naponta szemlélhetőek.
És mialatt tudós elemzők nagy okoskodva értekeznek a Gutenberg-galaxis végéről: a könyvek közben szerényen és csöndben ülnek, csak ülnek a polcokon, és nem látszik rajtuk semmi, egy szót sem szólnak. Alighanem sejtenek – vagy inkább: tudnak – valamit.
A valóságosan vagy jelképesen – viszont permanensen – máglyára küldött vagy odaküldeni szándékozott könyvek ugyanis onnan kapnak segítséget, ahonnan nem is remélnék. (Így szokott ez lenni.) A filmben az egyik tűzőr valamiképpen szerelembe esik egy tanárnővel – és éppen ebből, innen bomlik ki az ellenállás. A szerelem, nem árt még idejekorán emlékeztetni, igen veszedelmes fegyver. Olykor még a szónál is veszedelmesebb. Mert éppen azt idézi elő, a szót inspirálja, azt szüli meg.
És akkor Sárkányölö Szent Györgyöt még nem is említettük. Aligha véletlenül van ugyanakkor a napja, amikor a könyvnek. A harc, az ellenállás, a sárkánnyal felveendő harc – nem véletlenül – szorosan egybeesik a könyvek képviselte szellemmel. Mondhatni, ugyanaz, ugyanott. Ugyanakkor. Ugyanazon a napon. És a legenda szerint Szent György a végül legyőzött sárkány véréből kinőtt rózsát a megmentett hercegnőnek ajándékozza. Mindebben – jelenkori rossz jelek ide vagy oda – úgy vélem, megnyugodhatunk. Merthogy valahogy így lesz. Most is.
A szerző író
