Marozsán a 64 között Cerundolo ellen folytatja

MH/MTI
2024. április 24. szerda. 23:58

A 30 éves rivális 2021-ben elődöntőig menetelt az ausztrál nyílt bajnokságon, egy évvel később 14. helyen is jegyezték a világranglistán, míg tavaly a madridi viadalon eljutott a legjobb négyig.

Pályafutásuk első egymás elleni találkozóján a brékelőnyben lévő Karacev 6:5-nél 40-0-re vezetett, Marozsán azonban hét szettlabdát is hárítva egyenlített. A rövidítésben aztán az orosz megint egy hajszálnyira volt a sikertől, de a magyar 6-2-ről jött vissza és került szettelőnybe. A 11 hárított játszmalabdából kilencszer az ellenfele adogatott.

A második szettben elsőként 5:5-nél a 24 éves Marozsán brékelt, de nem tudta kiszerválni a meccset, így jöhetett az újabb rövidítés, amelyet magabiztosan nyert, így lezárta az összecsapást.
„Nagyon boldogok vagyunk, őrület, hogy tizenegy szettlabdáról meg tudta nyerni az első szettet. Hitt magában, végig láttam, hogy rajta van a labdákon, mindent megtesz, és le akarja magát küzdeni, hogy a szettben maradjon” – értékelte tanítványa sikerét Balázs György a menedzsment közleményében.

Az edző hozzátette, a második játszma legvégén hiába jött vissza Karacev a meccsbe, és mentette rövidítésre, de ott Marozsán végig dominált, ami szintén megmutatta óriási versenyzői kvalitásait.
„Egyébként nem volt jó mérkőzés, de ahogyan megnyerte, az egészen elképesztő” – jegyezte meg.

Marozsán pénteken folytatja szereplését a 64 között Francisco Cerundolo (22.) ellen, akit az Australian Openen már legyőzött.
„Nem fáj semmije, teljesen jól érzi magát, ráadásul a barcelonai búcsúja óta egy hét eltelt, amit úgy használtunk ki, mintha edzőtáborozna. Itt volt velünk az erőnléti edzője, Varga Antal, rengeteget kondizott, teniszezett is minden nap, nem volt pihenő” – mondta Balázs György.

Megjegyezte, némileg tartott tőle, hogy fáradt lesz a tanítványa, de a mai mérkőzés sem emiatt volt kissé nehézkes. Bízik benne, hogy a következő hetekben az elvégzett munka eredménye kijön, akár már most, akár Rómában, illetve a későbbi salakos tornákon is.

Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Aszlan Karacev (orosz) 7:6 (8-6), 7:6 (7-2)

Elolvasom a cikket