Lemondott a korrupcióval meggyanúsított ukrán agrárminiszter

MH/MTI
2024. április 25. csütörtök. 21:06

Benyújtotta lemondását Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, akit illegális földügylettel gyanúsítottak meg – hozta nyilvánosságra csütörtökön Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Facebookon.

A házelnök hozzátette: a miniszter lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja a törvényhozás elbírálni. Szolszkij a Facebookon erősítette meg, hogy valóban benyújtotta lemondását a parlamentnek.

A tárcavezetővel szemben az ukrán korrupcióellenes ügynökség indított eljárást a napokban. Azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében agrárholdingja számára, valamint további 190 millió hrivnya (1,8 milliárd forint) értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.

A miniszter tagadja ezeket az állításokat. „Nem volt semmilyen korrupció. Senki sem kapott pénzt” – írta a köztelevízió által ismertetett nyilatkozatában. Korábban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben, amikor ügyvédként dolgozott, magánszemélyeket képviselt egy, földterületek miatt állami vállalatokkal folyó vitában Szumi megyében.

Elolvasom a cikket