„Putyinnak nincs joga Kantra hivatkozni. A Putyin-rezsim azonban továbbra is elkötelezett abban, hogy szinte mindenáron kisajátítsa Kantot és művét” – jelentette ki Olaf Scholz egy lapinterjúban. A német kancellár megjegyezte: a föderáció elnöke szereti kedvenc filozófusaként feltüntetni a filozófust, akinek szülővárosa, Königsberg ma az orosz Kalinyingrádi exklávé központja.
Scholz szerint a gondolkodó minden alapvető kijelentése ellentétben áll az orosz „diktátor” politikájával, akinek tettei olyan pusztításra irányulnak, amelyre Európában kevesen gondolnának a 21. században.
Az egyén méltóságát és autonómiáját Putyin „autokráciája” alatt nap mint nap „lábbal tiporják és csírájában elfojtják”, többek között a cenzúra, a digitális dezinformáció és a megfigyelés révén – tette hozzá.
Scholz szavaira érdemes odafigyelni, hiszen tudja, miről beszél.
2021. június 10-én a Bundestag két törvénymódosítást fogadott el, amelyek a szövetségi rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal számára engedélyezi az úgynevezett „állami trójaiak”, azaz kémprogramok használatát mobiltelefonok és számítógépek feltörésére, valamint az olyan üzenetküldő alkalmazások titkosításának megkerülésére, mint a WhatsApp és a Signal.
És most jön a lényeg:
A jogszabály azt is lehetővé teszi a tisztviselők számára, hogy „megelőző távközlési megfigyelést” végezzenek olyan személyek ellen, „akik ellen még nem állapítható meg bűncselekmény gyanúja, és ezért még nem rendelhető el büntetőeljárás”.
A Human Rights Watch és az ENSZ szerint ez lehetőséget teremt a magánéletbe való indokolatlan és önkényes beavatkozásra, s ennélfogva szembe megy a privátszféra védelmének nemzetközi jog által támasztott követelményével. Berlin válaszul megígérte: csak a jó érdekében élnek majd ezzel a felhatalmazással.
„Cenzúra [Németországban] nem létezik” – olvashatjuk az alaptörvény ötödik szakaszának első bekezdésében, amely a véleményszabadságról szól. Ellentétben tehát azzal, ki határozza meg, és mi az a jó ügy, amiért bárkit alapos indok vagy akárcsak halovány gyanú nélkül is le lehet hallgatni, ez így ki van mondva, méghozzá a legmagasabb szinten.
Érdekes, hogy ennek ellenére a németek alig 40 százaléka érzi úgy, hogy szabadon hangot adhat a véleményének egy tavaly decemberben publikált felmérés szerint. Összehasonlításképpen: az arányuk az újraegyesítéskor még 78 százalék volt.
Elgondolkodtató, hogy a kutatás szerint egyedül a legprogresszívebb – értsd: a közbeszédet, a nyelvtant és a történelmet mindenféle földi és földöntúli kisebbségek (kivéve történelmi vallások követői, őshonos nemzetiség) vélt vagy valós érzékenységére hivatkozva korlátozni vagy átírni igyekvő – zöldek érzik ma igazán jól magukat Németországban.
Mint a róka a tyúkólban…
Ami a dezinformációt illeti, a német sajtó (is) lenyűgöző példáját nyújtja a „tudathasításnak”. Ha visszapörgetjük az időt, 2022. február 24-e előtt a fősodorhoz tartozó lapokban ilyen leírásokat találunk:
„Az oroszbarát szeparatisták elleni harcban az ukrán kormány láthatóan kész minden szükséges eszközt bevetni. (…) együttműködnek a neonácikkal. Fekete balaklavát és golyóálló mellényt viselnek (…). Fölöttük egy sárga zászló lobog, rajta egy farkasfarok szimbólummal, amely nemcsak, hogy hasonlít a horogkeresztre, de a nemzetiszocialisták is használták. Így mutatkoznak be az Azov zászlóalj harcosai. (…) Milíciájuk az ukrán kormánycsapatok oldalán harcol az oroszbarát szakadárok ellen. Neonácik a kormány szolgálatában.”
Na, belőlük lettek 24 óra leforgása alatt hazafiak, a putyini propaganda által megbélyegzett szabadságharcosok, az európai értékek védelmezői – a farkasfarokból pedig az ukrán mikrokozmoszban sajátosan értelmezendő, ártalmatlan ősi jelkép.
Jó, ez mondjuk így lehet, hogy nem is manipuláció, hanem csak nettó hazugság.
Végezetül még egy gondolat arról, micsoda „egység, jog és szabadság” van Németországban. Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb fejtörést okozó ügye az volt, hogyan lehetne betiltani az Alternatíva Németországért (AfD) pártot, vagy legalább csak megindítani ellene az eljárást, mint néhány éve a Nemzetidemokrata Párt ellen, aminek ez okozta a vesztét.
Amikor pedig színre lépett az egyébként nem nyugatos értelemben „szélsőbaloldali” (a bérből és fizetésből élők védelmére felesküdött, woke-ellenes, EU-szkeptikus és békepárti) Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW), hónapokon keresztül azt sulykolta a mainstream sajtó, hogy Németországnak nincs szüksége még egy pártra.
Jelenleg egyébként 10 százalék fölé mérik őket, de nem baj. Ha így marad, majd a BSW-t is megpróbálják feloszlatni, hiszen ez a legjobb érv egy liberális demokráciában a politikai versenytársakkal szemben.
Hm… most így visszaolvasva, tényleg sok közös van az EU-ban és Ukrajnában.
