Putyin Pekingbe készül

MH/MTI
2024. április 25. csütörtök. 20:45

Az államfő ezt a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán közölte a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint. Arra reagálva beszélt erről, hogy a fórum egyik résztvevője felidézte: Hszi Csin-ping kínai elnök a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) tartott előadásán Nyikolaj Csernisevszkij Mit tegyünk? című irányregényét nevezte meg kedvenc könyveként, amelynek egyik hőse, mint mondta, a példaképévé vált. Az illető, akit a hírügynökségi beszámoló nem nevezett meg, elmesélte, hogy talált egy olyan példányt a műből, amelynek bélyegzőjén a kötet könyvtárba vételének dátumaként 1953. június 15., vagyis Hszi születésnapja volt feltüntetve, és arra kérte az államfőt, hogy adja át a kínai vezetőnek.

„Májusra tervezzük a látogatást. Mindenképpen magammal viszem (a könyvet), és átadom barátunknak, ő erős vezető és igazi férfi” – mondta Putyin.

„A viccet félretéve, tényleg, ha ez igaz, szívesen odaadom neki” – tette hozzá az orosz államfő.

Korábban már ismertté vált, hogy Putyinnak az újraválasztása utáni első külföldi útja Pekingbe vezet majd. Hszi tavaly márciusban hasonló gesztust tett Moszkvának.

Elolvasom a cikket