Európát nem kerüli el a terrorizmus újabb hulláma, a szélsőségesek le fognak csapni

A mostani Iránnal való konfliktus azt jelenti, hogy Izrael az egész muszlim világgal szemben áll, vagy vannak mérsékelt arab, illetve iszlám államok, amelyek partnerként szóba jöhetnek?

Ez egy fontos kérdés. Az igazság az, hogy nekünk értékrendi problémáink vannak. Úgy értem, hogy a radikális muzulmán vízió, az egész világot akarja elfoglalni. A radikálisok célja, hogy az embereket szuverenitásuk feladására kényszerítsék. Ez a konfliktus lényege. Izrael és a radikális muszlimok között civilizációs konfliktus van. Azok a muzulmán országok, amelyekkel békemegállapodást kötöttünk, mit például az Egyesült Arab Emírségek, vagy Bahrein, úgy döntöttek, hogy magukévá teszik az ábrahámi értékeket, történetesen a békét. A muszlim világ történelmi útkereszteződéshez ért, egy csomóponthoz. Izraelnek nincs konfliktusa az egész muzulmán világgal. Nekünk azokkal van konfliktusunk, akik úgy döntöttek, hogy terrort választják Tulajdonképpen ez a történelmi útkereszteződés már száz éve létrejött. Az első világháború után két út között lehetett választani. Az első, amit Kemal Atatürk választott az Ottomán Birodalom után, és ez a modern iszlám volt. A másik, az egyiptomi „út” volt, és létrejött a Muszlim Testvériség mozgalmát. Ez az iszlám világ útkereszteződése. Ez utóbbinak egy totalitárius víziója van, amelyet a világra akarnak erőltetni. Míg az előbbi mérsékelt, modern vízió, mivel Atatürk megértette, hogy az egyiptomi „út”, sok problémát vett fel. Ezért a másik lehetőség mellett kötelezte el magát és Törökországban nagyon fontos reformokat vezetett be. Sajnos napjainkban a török vezetés kezd visszatérni a régi „útra”. Összefoglalva, az Iráni rezsim nem az egyetlen ellenségünk. Azok a muszlimok az ellenségeink, akiktotalitárius rendszert akarnak a világra ráerőltetni.

Mindez azt is jelenti, hogy Irán a mérsékelt arab országoknak is az ellensége?

Igen. Iránnal kapcsolatban létezik egy komoly probléma. Teheránnak nukleáris programja van. Ezen kívül proxy háborút folytat Libanonban és Szíriában. Ezen kívül, mint síita muszlim ország a szunnita muszlimokkal „versenyben” van. Bárhol, ahol Irán befolyást szerzett, szétszakadt a társadalom, megjelent a drog, a terror, így Libanonban, Szíriában, Irakban, Gázában, mindez a totalitarianizmus részeként. Nézzük meg Pakisztánt, vagy Afganisztánt. Iránnal versenyeznek, annak ellenére, hogy ugyanaz a céljuk, a kalifa uralma alá akarják a világot hajtani. Ezeknek az országoknak a katonái „harcolnak” Gázában, Romában, Washington, Párizsban, Tehát, nem csak Jeruzsálemben és Tel-Avivban.

Úgy látja, hogy a szélsőséges iszlám terroristák az eddigieknél is jobban fognak aktivizálódni Európában?

Nem is kérdéses, Gáza egy laboratórium. Gáza egy területen kívüli övezetté vált. A rendőrök, keresztények nem tehették be a lábukat Gázába. Kiépítették saját infrastruktúrájukat és a megfelelő időben és helyen támadtak. És Európában minden olyan helyen, amelyik nem elkötelezett a szélsőségesek elleni harcra, be fog következni október 7-e. A radikális muszlimok víziója, hogy meghódítsák a világot, bevezessék a Saría törvénykezést, és ez a szándék egyre erősebben jelenik meg a hétköznapokban. Nem az a kérdés, hogy mindez bekövetkezik, hanem az, hogy ez mikor történik meg.

Ön az egyik interjújában Iránnal kapcsolatban azt mondta, hogy Izrael fel akarja számolni a gonosz birodalmát. Ez azt jelenti, hogy Izrael kész megtámadni Iránt?

Nem. Ezt a kifejezést Reagan amerikai elnök használt a kommunista birodalom megtörésére. A mostani időkben hasonló a helyzet, mert szembe találjuk magunkat egy birodalommal, amelyet neomarxisták támogatnak. Sokan azt hihetnénk, hogy a kommunista rendszer összeomlott. De ez nem így van. A kommunizmus a Szovjetunióban omlott össze, de a marxizmus tovább él a Berkeley, a Harvard és más egyetemeken is. A neomarxizmus egy gondolkodásmód, egy filozófia. Ennek a filozófiának nagy befolyása van az adott ország egyetemi hallgatóira. Ez a dolgoknak az egyik oldala. A másik oldala, hogy az identitás nélküli radikális muszlimoknak a neomarxizmus azonos vízióik vannak a világról. Marx szerint a nemzeti identitás egy hamis következtetés. Tehát mindkét oldalnak közös víziója van a nemzeti identitás nélküli világról. Így együtt a gonosz birodalmát alkotják. Tehát Irán nem csak Izraelnek az ellensége. Ezen kívül fel kell szabadítani az iráni népet is. Az irániak többsége nem akarja ezt a rezsimet. De ez nem csak Izrael missziója kell, hogy legyen. Együtt kell cselekednünk, és ez a mi generációnknak a feladata.

Az Iránnal fennálló mostani konfliktusban, illetve az Izraelt ért tavaly októberi 7-ei Hamasz támadás után, van fény a gázai alagút végén?

Ez nem egy rövid alagút. De azért van fény az alagút végén. Ha összefogunk, erősebbek leszünk, példa erre ez a mostani budapesti konferencia is. A másik, meg kell érteni az ellenséget, meg kell érteni a veszélyt. Optimista vagyok az alagút végét illetően. A kérdés viszont az, hogy addig mennyi vér fog folyni.

A CPAC rendezvény eseményeit az Alapjogokért Központ Youtube-csatornája közvetíti.

Elolvasom a cikket