Illyés Gyula emlékét Felsőrácegresen iskolamúzeum és kopjafa őrzi. A huszadik századi magyar irodalom egyik vezető alakja, a magyar nép erejét, a nemzeti hagyományok tiszteletét műveiben óriási erővel megmutató alkotó, aki az európai irodalom legkorszerűbb formáit is megismerte majd gyakorolta párizsi tanulmányai után, sokat írt szülőföldjéről. A Puszták népe című könyve ezt a vidéket, ennek történelmét, az itt élő embereket mutatja be.
Lázár Ervinnek Alsórácegresen még nincs emlékhelye, a nagy író 2006-ban halt meg. Megrázó erejű novelláiban hiteles hangon szólal meg a szülőföld szeretete. Lázár Ervin írásai igen közel állnak a tiszta lelkű gyerekolvasók szívéhez. Nem lehet olyan gyereket találni ma Magyarországon, aki ne ismerné Berzsián és Dideki, és a Négyszögletű Kerek Erdő felnőtteket is szórakoztató meséit. Az író sokáig élt ezen a vidéken, Szekszárdon érettségizett, aztán Budapesten, majd Pécsett tanult és dolgozott, és csak a hetvenes években került a fővárosba. Derűs, erőt és szeretetet sugárzó személyisége mindenkit elvarázsolt, aki találkozott vele.
Lázár Ervin
Fotó: Wikipedia
Lázár Ervin volt az, aki idősebb korában gyakran megfordult a Vajtához közeli Németkéren, ahol egy ideig Csajka Gábor Cyprián költő lakott. Lázár Ervin az idősebb pályatárs és barát oltalmazó szeretetével látogatta meg nála sokkal fiatalabb barátját, a korosztálya legtehetségesebb költőjeként számontartott Csajka Gábort. A rendkívül érzékeny, éppen ezért rendkívül sebezhető Csajka Gábor keveset írt. Életében mindössze egy verseskötete jelent meg, a Tantra című. Ötvenegy éves korában érte a szívhalál. Pályatársai – köztük Lázár Ervin – méltó módon elsiratták, emlékét a temetés után megjelent HardKier verseskötete őrzi.
Csajka Gábor Cyprián
Fotó: Wikipedia/Vahl Ottó
Az ehhez a vidékhez kötődő emberek, történetek, miként az ország bármely másik részén nem szólnak másról, mint az teremtő emberi akaratról. A legkülönfélébb tájakat benépesítő emberi közösségek életéről. Beszélni nem csak szavakkal lehet. Éppen ezért különösen fontos, hogy itt, a szintén ide kötődő Pusztaegresen, mai nevén Sáregresen született Csók István festőművész is. Neki emlékháza van Cecén. A legkitűnőbb magyar, német és francia mesterektől a szakma fogásait megtanuló festő már a 19. század végén teljes művészi fegyverzettel állt a közönség elé. Híres, Szénagyűjtők című képe ezt a sárréti vidéket idézi. De ugyanígy beszél a múltról az a ház is, amelyet Csók István műveinek otthont ad Cecén. Ezt Csók István édesapja az 1880-as évek végén építtette.
Csók István
Fotó: Wikipedia
A múltról beszélő tárgyak egész hadát találjuk meg a cecei Tájházban. A három épületben elhelyezett gyűjtemény a régmúlt idők kézműveseinek, parasztgazdáinak munkáit vonultatja fel. Korhű színtereken, korhű színhelyeken, hitelesen mutatja be, hogy milyen munkaeszközökkel és módszerekkel dolgoztak egyhagyományos cecei parasztgazdaságban. Cece legnevezetesebb mezőgazdasági terméke a paprika. Nem csoda, hiszen bizonyítottan nagy termőképességű, gyors fejlődésű, erőteljes növekedésű, biztonságosan termő fajta. A hivatalos szövegekben a cecei étkezési fehér paprikát igen furcsa mondatokkal írták le, ezek egyikét érdemes ideidéznünk: „Termése csüngő állású, háromrekeszű, felfújt bogyó, melynek színe gazdasági éretten elefántcsont fehér, biológiai érettségben középvörössé válik. Alakja csúcsban végződő, háromszög keresztmetszetű.”
