A kézirat Wilfrid Voynichról, egy antikváriusról kapta a nevét, aki 1912-ben vásárolta meg a szöveget. Azóta többféle kísérlet is történt a jelentésének megfejtésére, egyes felvetések hihetőbbek, mint mások. Egyesek szerint átverésről van szó, mások szerint alkímiai szövegről, míg mások szerint a szokatlannak tűnő nyelvezetét (természetesen) földönkívüliek írták.
A pergament 2009-ben radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá, amely – 95 százalékos valószínűséggel – az 1404 és 1438 közötti évekre datálta. Ez azt jelenti, hogy azok az állatok, amelyek bőréből a lapok készültek, ez idő tájt éltek és pusztultak el.
Azt azonban továbbra sem tudni, hogy ki készítette a kéziratot, és azt sem, hogy hány kézen ment keresztül, mielőtt az első azonosítható tulajdonoshoz került. Ez Jakub Hořčický z Tepence, II. Rudolf szent római császár személyes orvosa volt. Ezt onnan tudjuk, hogy az ő neve szerepel a kéziraton, de csak az elmúlt években sikerült azonosítani ultraibolya fény segítségével. Ez azt jelenti, hogy a kézirat több mint egy évszázadon keresztül ismeretlen személyek között forgott.
Arról azonban már van egy jobb elképzelésünk, hogy hol készült. Egyes illusztrációk részletei, különösen a kastélyok építészeti jellemzői arra utalnak, hogy Dél-Németországban vagy Észak-Olaszországban készült.
A tudósok egy ideje már azon töprengenek, hogy a Voynich-kéziratnak lehet-e valami köze a nőkhöz, és lehet, hogy nők írták nőknek. Keagan Brewer és Michelle L. Lewis új kutatásai azonban azt sugallják, hogy valóban nőkkel kapcsolatos, de valójában szexuális kérdésekkel kapcsolatos kódolt információkat tartalmaz.
Erre a következtetésre Johann Hartlieb bajor orvos munkásságát vizsgálva jutottak, aki nagyjából akkor élt, amikor a kézirat keletkezett.
Hartlieb – magyarázzák – növényekről, nőkről, mágikus csillagászatról és fürdőkről írt, de a „kényes információk” elfedésére is javasolta a titkosírások használatát. Különösen a fogamzásgátlással, abortusszal és sterilitással kapcsolatos orvosi receptek és eljárások tárgyalásakor javasolta a használatukat. A szerzők szerint Hartlieb fő aggodalma az volt, hogy ezen információk szabad áramlása házasságon kívüli szexhez vezetne, ami Isten haragját vonná maga után.
Mint ilyen, lehet, hogy nem rendelkezünk Hartlieb eredeti titkosírásával, de munkásságának és titkosítatlan írásának vizsgálata sok információt nyújthat a korabeli hozzáállásról és arról, hogy mit rejthet a Voynich-kézirat.
„Míg a Voynich-kézirat névtelen szerzőinek motivációi továbbra is spekulációk és következtetések tárgyát képezik – írják a szerzők –, ám a szomszédos régiókból származó orvosok munkáinak vizsgálata végérvényesen feltárja a Voynich-illusztrációk által utalt kérdésekkel kapcsolatos korabeli hozzáállást.”
Munkáiból kiderül, hogy Hartlieb ellenállt vagy vonakodott a női szexuális témákkal kapcsolatos témákról írni. Ide tartoztak az olyan témák, mint a szülés utáni hüvelyi kenőcsök, a nők szexuális élvezete, a szokatlan szülésekkel kapcsolatos spekulációk (állatoknak szülő nők), a libidót megváltoztató diétás tanácsok, valamint minden olyan információ, amely a hallucinációkat okozó, fogamzásgátlóként vagy abortívumként szolgáló veszélyes vegyületekről szólt.
Ma talán gyanúsnak tartjuk a titkolózásnak és az ezotériának ezt a szintjét, de ez tökéletesen illeszkedik a kor uralkodó szemléletéhez. Valójában nem Hartlieb volt az egyetlen, aki ilyen jellegű információkat rejtegetett titkosírások mögé, különösen, ami nőgyógyászati és szexológiai jellegű volt.
A tudás nem volt mindenkinek való, és különösen nem a nőknek, pedig a nők ebben az időszakban egyre írástudóbbak lettek.
Ezt a szemüveget használva Brewer és Lewis megvizsgálta a Voynich-kézirat legnagyobb illusztrációit – a rozettákat –, és azt sugallta, hogy ezek a szexről és a fogantatásról alkotott korabeli felfogás rejtélyes ábrázolásai.
„A Rózsák, a Voynich-kézirat legnagyobb és legbonyolultabb illusztrációja joggal kapott nagy figyelmet” – írják – „de a vizuális szimbolika rétegei miatt eddig félreértették”.
„A rozetták bonyolult – és szándékos – szimbolikája a vizuális rejtjelezés egy olyan formáját képezi, amely évszázadokon át kizárta vagy összezavarta a beavatatlanokat”.
A késő középkorban úgy gondolták, hogy a méhnek hét kamrája, valamint két hüvelynyílása van. A szerzők azt állítják, hogy a rozetták kilenc köre ezeket a kamrákat és bejáratokat jelképezi.
A Rosette-illusztrációban szereplő vár és a környező falak közeli képe. A vár közepén egy torony áll, amely alatt az illusztráció negatív terében apró csillagok vannak részletezve. Az ajtó körül, egy toronyban és a falak belseje mentén szintén kék részletek találhatók.
Abu Bakr Al-Rāzī, a középkori orvostudomány történetének, valamint az iszlám hagyománynak egyik legbefolyásosabb alakja szerint a szüzeknek öt kis véna volt a vaginájukban. A szerzők úgy vélik, hogy ez az öt ér látható a rózsafüzérek bal felső körén, és közép felé fut.
Egy másik kódolt gondolat két szarvszerű kiemelkedés formájában jelenik meg a körök jobb felső és jobb alsó részén. Ezek a szarvak, állításuk szerint, megfelelnek a korabeli hiedelmeknek, miszerint a méhnek két szarv volt az oldalán.
Az is lehetséges, hogy az illusztráción megjelenő kastély egyfajta szójáték, ahol a német schloss szó utalhat „kastélyra” vagy „zárra”, de női nemi szervre és „női medencére” is.
Ha igazuk van, akkor ez nagyban hozzájárul e titokzatos kézirat megértéséhez, és megmutatja, hogy megfejtéséhez jobban oda kell figyelnünk a késő középkori gondolkodás tágabb összefüggéseire.
Ahogy a szerzők megállapítják: „Összességében arra következtetünk, hogy a kézirat alkotói, Hartliebhez hasonlóan, a szenvedélyes rajongás és az elborzasztó rémület keverékét érezték a tabutémák iránt, amelyeket kollektíven női titkokként emlegettek.”
„Reméljük, hogy ezzel a dolgozatunkkal bebizonyítottuk, hogy a késő középkori Európában készült nőgyógyászati és szexológiai írások sokasága közepette nagy számban voltak olyan orvosi írók és olvasók, akik a »női titkokat«, vagy azok különféle aspektusait érdemesnek tartották a homályba burkolásra, néha más témák mellett, mint például az alkímia, a mágia és a démonok.”
