Evezős olimpiai kvalifikáció: Kvóta nélkül maradtak a magyar egységek

MH/MTI
2024. április 28. vasárnap. 11:48
Frissítve: 2024. április 28. 11:49

A férfi egypárban kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz és a Szili Dorina, Bene Dorottya női könnyűsúlyú kétpár is ötödik lett a szegedi olimpiai és parakvalifikációs regattán, ezzel nem sikerült kvótát szerezniük hazai közönség előtt a párizsi játékokra.

Pétervári-Molnár, a Budapest Evezős Egyesület versenyzője jól kapta el a rajtot, és bár az ötödik helyen lapátolt, nagyjából a táv első negyedéig együtt haladt a mezőny, így a magyar evezős mindössze két-három méteres lemaradásban volt a még kvótát érő harmadik helytől. Ezt követően azonban fokozatosan leszakadt és a hajrában már nem volt esélye beleszólni a párizsi helyekért folyó küzdelembe, végül ötödikként ért célba.

A férfi egypárevezősök után a női könnyűsúlyú kétpár döntőjére került sor, amelyben a Szili Dorina, Bene Dorottya összeállítású magyar egység volt érdekelt. A páros a rajt után a harmadik helyen haladt a lengyel és az osztrák kettős mögött, de 1500 méterig eléje került a dán páros, majd a hajrában a portugál is. Így a magyarok Pétervári-Molnárhoz hasonlóan az ötödik helyen zárták a viadalt.

Ebben a versenyszámban az első két hely ért kvótát, a lengyel és az osztrák páros biztosította helyét a nyári játékokon.
A párizsi részvétel kiharcolására még a május 19. és 21. között Luzernben sorra kerülő végső kvalifikációs versenyen nyílik lehetőség.

Elolvasom a cikket