Vérzéses lázat terjeszt egy új faj Magyarországon

Már most nagyon oda kell figyelnie minden túrázónak és kertészkedőnek, mert az enyhe tél miatt a korábbiakhoz képest sokkal több kullanccsal lehet találkozni a kirándulóhelyeken, parkokban és a kertes házak udvarain. A Magyar Kullancsszövetség elnöke az InfoRádióban arra figyelmeztetett, hogy az aranysakálok két új kullancsfajt hurcoltak be Európába, amelyek nagyon veszélyesek – írja hazipatika.hu.

A szakemberek már hetekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy igazi kullancsinvázió lehet idehaza már a tavaszi hónapokban is az enyhe tél miatt. A túrázóknak különösen ajánlott a riasztó spray-k használata, és az is, hogy hazaérve mindig alaposan vizsgálják át magukat. Nagyon fontos, hogy kiszedéskor használj kullancseltávolító kanalat és semmiképp se nyomd meg a kullancsot, mert így fertőzést adhat át.

A Magyar Kullancsszövetség elnöke elmondta: az elmúlt évekhez képest sokkal több kullancsra kell számítani idén, ráadásul több új faj is megjelent Magyarországon. Kapiller Zoltán szerint ennek az az oka, hogy gyakorlatilag elmaradt a tél és a nyár is jóval korábban érkezett. A meleg, száraz idő pedig kifejezetten kedvez a kullancsok elszaporodásának.

Figyelmeztetett, hogy a folyamatosan melegedő időjárás miatt a Mediterráneumból felénk vándorolt az aranysakál, amely két, Hyalomma nemzetségbe tartozó kullancsfajt hurcolt be a kontinens belsejébe. Ezek a kullancsfajok a nairovírus nemzetségbe tartozó kórokozókat terjesztik, melyek közül az egyik legveszélyesebb betegség kórokozója, a krími-kongói vérzéses láz vírusa már Magyarországon is megjelent.

Elolvasom a cikket