Egy német katonatiszt beismerte, hogy Oroszországnak kémkedett

MH/MTI
2024. április 29. hétfő. 18:33

„A vádak nagy része stimmel” – mondta hétfőn a düsseldorfi tartományi főbíróságon az Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz közelálló 54 éves férfi, azzal indokolva tettét, hogy tartott egy esetleges nukleáris eszkalációtól az ukrajnai háborúban.

A bíróság adatai szerint a férfi kérte felvételét az AfD-be, tagsági kérelmét jóvá is hagyták tavaly júliusban. Korábban a Die Linke párttal is kereste a kapcsolatot, de a baloldali pártnak a német hadsereget elutasító álláspontja miatt tőlük végül elfordult.

Állítása szerint a lökést számára egy a TikTokon közzétett hír adta meg ahhoz, hogy az orosz konzulátushoz forduljon. A százados szerint akkoriban egy oroszbarát, AfD-hez közeli influenszert követett a közösségi videómegosztó alkalmazáson.

Mint mondta, számára az volt a lényeg, hogy még időben biztonságba tudja vinni családját. Úgy fogalmazott: azért kereste a kapcsolatot az orosz féllel, hogy időben figyelmeztessék arra, „hogy mikor fog robbanni”. Akkoriban arra számított, hogy hamarosan taktikai atomfegyverek bevetése történik meg. Hozzátette, hogy akkoriban nagyon rossz mentális állapotban volt.

A százados ellen Oroszország számára történő kémkedés különösen súlyos esete miatt emeltek vádat. A férfi a német hadseregnél egyebek között elektronikus hadviselési eszközökért felelt – ismertette a német szövetségi vádhatóság képviselője a vádemelésnél. Az illetékes ügyész kijelentette, a vádlott célja az volt, hogy „előnyhöz juttassa a jelen politikai környezetben az orosz haderőt”.

Az ügyben eljáró bíró kijelentette, hogy a vádlott által felhozott indoklást „csak nehezen tudja elhinni”. A vádlott számára ugyanis egyszerűbbnek tűnt elárulni a hazáját, mintsem orvoshoz fordulni – tette hozzá.

A vádak szerint a százados 2023 májusától önszántából ajánlotta fel együttműködését, bizalmas információkat továbbított a bonni orosz főkonzulátusnak, illetve a berlini orosz nagykövetségnek több alkalommal is. Bár megkereséseire nem kapott választ, újra és újra próbálkozott – postán, e-mailen, interneten keresztüli és telefonfülkéből indított hívásokkal.

A férfit elítélése esetén tíz évig terjedő börtön fenyegeti.

A vádlottat Koblenz városában vették őrizetbe tavaly augusztus 9-én.

Elolvasom a cikket