Egy több száz éve elsüllyedt hajó roncsához merültek le

A Gribshunden 1495-ben süllyedt el Svédország partjainál, a roncsot az 1970-es években találták meg sportbúvárok, a felfedezést viszont csak 2000-ben jelentették a kutatóknak.

A legutóbbi terepmunka tavaly májusban zajlott, a Johan Rönnby, a Södertörni Egyetem munkatársa és Rolf Warming, a Stockholmi Egyetem doktorandusza által vezetett csapat különböző technikákkal, például kamerákkal dokumentálta a lelőhelyet. A kutatók a projekt során többek között egy fegyveres ládát találtak, de egy páncélzatot, valamint a hajó felépítményét is részletesebben elemezhették.

A láda egy úgynevezett zeuglade, amely meglehetősen gyakori volt a korszakban, és a lőszerek tárolását, illetve elkészítését segítette. A láda tartalma erősen korrodálódott, de úgy tűnik, eredetileg különböző tárgyakat, például kovakődarabokat, ólomlemezeket, valamint kő önformákat tartalmazott.

A zeuglade és tartalma valószínűleg azoké a német zsoldosoké volt, akik a Gribshunden elsüllyedésekor a fedélzeten tartózkodtak. A szakértők szerint a láda a késő középkori haditechnika fontos emléke.

A kutatók a hajótest feletti felépítmény nagy részét is azonosították, annak ellenére, hogy a faanyag széthasadt és szétszóródott. A maradványokból a kutatók következtethetnek arra, hogy eredetileg hogyan nézett ki a hadihajó.

Elolvasom a cikket