Hivatalban marad Pedro Sánchez spanyol kormányfő

MH/MTI
2024. április 29. hétfő. 20:14
Frissítve: 2024. április 29. 20:16

Sánchez azt követően helyezte kilátásba távozását, hogy felesége, Begona Gómez ellen vizsgálat indult egy korrupciós ügyben.

„Úgy döntöttem, hogy ha lehet, még nagyobb erővel folytatom a kormány élén” – mondta a szocialista politikus beszédében. Mint mondta: a döntést feleségével közösen hozta meg, miután támogatói a múlt hét végén Madridban és más városokban szolidaritási gyűléseket szerveztek a maradása érdekében.

Az 52 éves politikus szerdán váratlanul jelentette be, hogy fontolgatja a lemondást a feleségével szemben megfogalmazott, szerinte alaptalan és kitalált állítások miatt.

Felesége, a közhivatalt nem viselő Begona Gómez ellen felhozott vádakat a Manos Limpias (Tiszta kezek) nevű jobboldali szervezet terjesztette elő. A szervezet befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolta. A szervezet később elismerte, hogy a vádak olyan médiajelentéseken alapulnak, amelyek hamisak lehetnek. A madridi ügyészség a múlt héten azt is kérte, hogy a 49 éves Gómez ellen indított előzetes vizsgálatot szüntessék meg.

Sánchez múlt szerdán azt írta az X-en, hogy elege van a jobboldal és a szélsőjobboldal által létrehozott politikai sárdobálásból.

Szombaton több mint tízezren tüntettek Madridban, és azt követelték, hogy a balközép kormányfő maradjon hivatalában. Vasárnap este mintegy ötezren jelentek meg a spanyol fővárosban. Ne adjátok fel! feliratú táblákat tartottak a kezükben, és azzal vádolták a jobboldalt, hogy zsaroláshoz és álhírekhez folyamodik.

A spanyol parlament tavaly novemberben, közel négy hónappal az előre hozott választások után, szűk többséggel erősítette meg Sánchezt a kormányfői poszton újabb négyéves ciklusra. Sánchez ellentmondásos módon amnesztiát ígért a katalán szakadároknak két katalán párt támogató szavazataiért cserébe.

Elolvasom a cikket