Idős néni rabolt ki egy bankot

A 74 éves Ann Mayers-t kiberbűnözők az összes megtakarításától megfosztották, és olyan mélyre süllyedt anyagilag, hogy egy ismerősétől, sőt még a testvérétől is kölcsön kellett kérnie, amit azóta sem tudott visszafizetni. A rendőrségi információk szerint a néni a testvérétől 5.000 dollárt, az ismerősétől pedig 65.000 dollárt kapott.

Mivel még korábban soha nem volt bűntetve, és így bűnügyi múltja sem volt, Ann úgy döntött, hogy április 19-én fegyverrel fenyegetőzve kirabol egy ohiói bankot. Menekülés közben azonban a rendőrségnek sikerült elkapnia, és csak 500 dollárt találtak nála. Amikor letartóztatták, azonnal bevallotta, hogy mit követett el. Állítólag azt mondta a Fairfield Township Police Department (FTPD) nyomozóinak, hogy ő volt az a személy, aki fegyverrel besétált az AurGroup Financial Credit Union Bankba. Majd azzal folytatta a vallomását, hogy odament az egyik éppen felszabadult pénztároshoz, akitől a bank készpénzének egy részét követelte, miközben a fegyverével hadonászott.

A letartóztatásakor készült testkamerás felvételek azt mutatják, hogy Mayers mindössze néhány másodperc alatt bevallott mindent, amit tett.

Ha Mayers-t elítélik, akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat, jelenleg a Butler megyei börtönben van őrizetben, óvadékát 100.000 dollárban állapították meg.

Brandon McCroskey őrmester az FTPD-től a letartóztatás után elmondta, hogy Mayers-t nemrég egy olyan személy verte át, aki azt állította, hogy a pénzzel az amerikai vámhatóságnak tartozott. McCroskey arról is beszámolt, hogy a néni a rablás előtt egy héttel mesélt családtagjainak a tervéről, de nem vették őt komolyan.

„Egyesek talán áldozatnak tekinthetik Ann Mayers-t, hiszen végső kétségbeesésében cselekedett. De mivel úgy döntött, hogy bűncselekményt követ el, és kirabol egy pénzintézetet, fegyverrel sakkban tartott több banki ügyfelet és alkalmazottat is, ezáltal ők is áldozatokká váltak” – mondta McCroskey a USA Todaynek adott interjújában.

McCrockey hozzátette, hogy Mayers a menekülését azzal is próbálta elősegíteni, hogy megváltoztatta a rendszámtáblát az autóján, és levett egy lökhárítómatricát is. Mindezekkel pedig autójának beazonosítását nehezítette meg. Ez pedig arra utal, hogy a rablást jó előre megtervezte, tehát szándékos volt.

Mayers jelenleg börtönben várja az első bírósági meghallgatását, és rászorultsági kérelmet nyújtott be, mondván, hogy nem engedheti meg magának a jogi képviseletet.

Elolvasom a cikket