Sisi Féltoronyban

A Habsburgok magánéletébe nyerhetünk betekintést a féltoronyi (Halbturn) kastélyban nemrég nyílt kiállításon – tudatta hétfőn az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF). Mint az adásból kiderült, a hajdani császári család tagjainak élete születésüktől fogva előre meghatározott volt, s így vágyaikat háttérbe kellett szorítaniuk. Ferenc József gondoskodott arról, hogy szerettei az uralkodóházat jelenítsék meg a külvilág felé, és a saját érdekeik ne legyenek annyira fontosak.

A kiállítás középpontjában Erzsébet császárné és számos szenvedélye áll, amelyek a lovaglástól a hegymászáson át a szépségkultuszáig terjedtek. A változatos életmódot többek között viseletein keresztül ismerheti meg a publikum. A gödöllői Czédly Mónika ábrázolások, fényképek és történelmi dokumentumok alapján, korhű anyagok és eljárások felhasználásával alkotja újra Sisi ruháit. A kastélyban egy fésülködőköpenyt, valamint két utazó-, egy magyar lovagló-, egy túrara- és egy úgynevezett korfui fekete ruhát is megcsodálhatnak a látogatók.

A „Sisi & Co – A Habsburgok titkos szenvedélyei” november 3-ig látható a Halbturn-kastélyban.

Elolvasom a cikket