Szerbiában is megáll Hszi Csin-ping

Nem fog unatkozni Európai körútján Hszi Csin-ping kínai elnök, hiszen Budapest után Aleksandar Vučić szerb elnök meghívására május 7-én kétnapos hivatalos látogatásra Belgrádba is elmegy – írta meg a Vajdaság Ma. Mint a cikkben olvasható, a találkozón a két ország közötti kapcsolatokról és a közös együttműködés javításáról tárgyalnak majd.

A két államfő legutóbb tavaly októberben Pekingben találkozott az Egy övezet, egy út elnevezésű konferencián, ahol aláírták a Szerbia és Kína közötti szabadkereskedelmi egyezményt. A hírt egyébként kínai részről is megerősítették. Wang Yi külügyminiszter elmondta, Peking alig várja ezt a látogatást, mint egy újabb lehetőséget a Szerbiával való „vasbarátság” megszilárdítására.

Elolvasom a cikket