A moszkvai terrortámadás következményekkel járt az Oroszországba tartó tádzsikokra is

MH/ MTI
2024. április 30. kedd. 19:59

A megbeszélést kezdeményező Lavrov hangsúlyozta az intézkedések ideiglenes jellegét, valamint azt, hogy ezek nem irányulnak egyetlen konkrét nemzet vagy vallás ellen sem. Az orosz miniszter szerint a helyzet a határátkelő helyeken fokozatosan normalizálódik.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint Lavrov és Muhriddin egyetértését fejezte ki, hogy meg kell becsülni az orosz-tádzsikisztáni stratégiai partneri és szövetségesi kapcsolatokat, amelyek időtállóak, megőrizve és erősítve azok pozitív dinamikáját. Az orosz külügyminisztérium rámutatott: a Crocus City Hallban elkövetett terrortámadás vált a fő okává az Oroszországba érkező külföldi állampolgárok alaposabb ellenőrzésének.

Dusanbéban hétfőn bekérették az orosz nagykövetet a tádzsik állampolgárokat Oroszországban érő hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva. A tádzsik külügyi tárca egyebek között azt kifogásolta, hogy oroszországi beutazásra váró csaknem ezer tádzsik állampolgár rekedt a moszkvai Vnukovói repülőtéren április 27. óta „megfelelő közegészségügyi körülmények biztosítása nélkül”.

Tádzsikisztán tagja az orosz vezetésű gazdasági és biztonsági tömörüléseknek, és területén orosz katonai támaszpont is működik. A közép-ázsiai ország gazdasága ezenkívül nagyban függ az Oroszországban dolgozó több mint egymillió tádzsik vendégmunkás átutalásaitól.

A Moszkva melletti Krasznogorszkban lévő Crocus City Hallban március 22-én este követték el a modern Oroszország történetének egyik legnagyobb terrortámadását. A merénylettel kapcsolatban, amelyben 145 ember vesztette életét, eddig 12, jellemzően tádzsik nemzetiségű gyanúsítottat tartóztattak le.

Moszkva szerint a nyomozás megerősítette, hogy kapcsolat van a Crocus City Hall koncertterme elleni terrortámadás elkövetői és az ukrán „nacionalisták” között. Több nyugati kormány és Kijev is azt hangoztatta a támadás utáni első óráktól kezdve, hogy Ukrajnának nincs köze a merénylethez, és hogy az elkövető az Iszlám Állam terrorszervezet volt, amely vállalta is a merényletet.

A tragédia helyszínén kedden, a támadás utáni 40. napon az ortodox vallási hagyományoknak megfelelően megemlékeztek az áldozatokról. Az emberek virágot, gyertyát, játékokat és az áldozatokat ábrázoló fényképeket vittek a kiégett koncertterem közelében létrehozott rögtönzött emlékműhöz.

Elolvasom a cikket